MAVOSZ-szakdolgozatok

 

1970

 

Bordács Ernő (1970): Az apróvad téli etetésének gazdasági kihatásai.

Farkas Dénes (1970): A mezei nyúl állomány helyzetének vizsgálata Tolna megyében.

Farkas János (1970): A fácán zárttéri tenyésztése Baranya megyében.

Gyimesi Kálmán (1970): A siketfajd előfordulása hazánkban, visszatelepítésének lehetőségei az Őrségi erdőkbe.

Zachar György (1970): A muflon (Ovis musimon) megtelepítése a Mátrában.

 

1971

 

Bárdos László (1971): Az őzállomány helyzete és fejlesztésének lehetőségei Nógrád megyében.

Füri Sándor (1971): Szakemberképzés szerepe a vadgazdálkodásban.

Remete István (1971): Vas megye nagyvadállományának jelenlegi helyzete.

Tóth Ferenc (1971): A nagyvadgazdálkodás Somogy megyei eredményei és fejlesztésének lehetőségei.

Tömösváry Károly (1971): Szabolcs-Szatmár megye vadállományának fejlődése 1960-1970 év között és fejlesztésének további lehetőségei.

 

1972

 

Ádám Ferenc (1972): A korszerű erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás kapcsolata a Gödöllői Állami Erdő- és Vadgazdaság területén.

Benderek Krisztina (1972): Az apróvad populáció sűrűségének összefüggése az elejtett dúvadfajok számának alakulásával a hazai vadásztársaságok területén.

Bierling István (1972): Bakony-hegység adott területének nagyvadgazdálkodása.

Bogács László (1972): A szarvasagancs minőségi alakulása a Gödöllői Állami Erdő- és Vadgazdaság területén.

Brassó Péter (1972): A zárttéri fácán- és fogolytenyésztés helyzete a MAVOSZ Ácsi Vadgazdaság mesterséges tenyésztő telepén.

Felsőbányai György (1972): A Marcalvölgyi „Sólyom” Vadásztársaság többéves gazdálkodása és ennek folyamán felmerült, általánosítható problémák, tapasztalatok.

Hollósi Attila (1972): A vízivad jelentősége a vadászatban és a tőkés réce tenyésztésének kezdeti lépései Soponyán.

Ifj. Bergmann Károly (1972): A véreb tenyésztése és alkalmazása a Pilisi Parkerdő-gazdaságban.

Iványi György (1972): Fácántenyésztés a Gödöllői Állami Erdő- és Vadgazdaságban.

Kocsis János (1972): Veszprém megye vadgazdálkodásának alakulása 1938-tól napjainkig.

Kovács Gábor Tamás (1972): Vadászatrendezés, vadászati módok és alkalmazásuk különböző vadfajoknál.

Kovács Rezső (1972): Vadgazdálkodásunk ágazati kapcsolatai, fejlesztésének lehetőségei és jelentősége.

Munkácsi István (1972): Vadbúvóhelyek kialakításának lehetőségei, téli takarmányozás szükségessége a korszerű mezőgazdaságban, különös tekintettel az apróvad-gazdálkodásra.

Nagy Endre (1972): A dám jelentősége a nyíri apróvadas területen.

Sámson László (1972): Az apróvad és a mezőgazdasági termelés kapcsolata, a vadállomány fejlesztésének lehetőségei.

Sára János (1972): A vadréce telepítésének és vadászatának jelentőségei.

Solymos Endre (1972): A „Vadgazdálkodás” című tantárgy oktatása a vadász-vadtenyésztő szakmunkásképzésben.

Szuly Tamás (1972): Az őz helyzete a monokultúrás kukoricatermesztési rendszer és a nyárfa-telepítési program bevezetésével a Bábolnai Állami Gazdaság rezervátumában 1966- tól 1971-ig.

Végh Ádám (1972): Mesterséges vadtenyésztés tanítása a MG szakmunkásképző intézetek vadász-vadtenyésztő szakmájában.

Vinkovits Sándor (1972): Az apróvad állomány fejlesztésének lehetőségei a Tanulmányi Állami Erdőgazdaság Iváni Erdészetének területén.

Zöldági János (1972): A mesterséges fácántenyésztés időszerű kérdéseiről.

 

1973

 

Avar Péter (1973): Vadászkutyák szerepe a modern vadgazdálkodásban.

Csötönyi János (1973): A gímszarvas (Cervus elaphus L.) vadgazdálkodási lehetőségei a homoki erdőtársulásokban, a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság Homoki vadászterületén.

Dany Vendel (1973): A nagyvadgazdálkodás jelene és lehetőségei az Őriszentpéteri Őrség VT kezelésében lévő 86. sz. nagyvadas vadászterületen.

Deme József (1973): Együttműködés lehetőségének terve a Téglás Új Élet MTSZ Vadásztársaság és a helyi termelőszövetkezet között, különös tekintettel a vadgazdálkodás fejlesztésének lehetőségére

Dr. Szabó Árpádné (Bertalan Lenke) (1973): Keszthely-Balatonfelvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Sarvalyi üzemi vadászterülete nagyvadállományának és vadgazdálkodásának fejlődése az elmúlt 5 év alatt és fejlesztésének további lehetőségei.

Hermán Tibor (1973): A vadgazdálkodás fejlesztésének lehetőségei a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Letenyei Erdészetének területén.

Hollósi Attila (1973): Vízivad jelentősége a vadászatban és a tőkés réce tenyésztésének kezdeti lépései Soponyán.

Horváth Árpád (1973): Vadgazdálkodási lehetőségek feltárása és fejlesztése az Isaszegi Erdészet homokterületein.

Kocsis György (1973): Csorvási Vörös Október Vadásztársaság vadgazdálkodása és vadvédelme.

Krepuska Géza (1973): A Jánoshalmi Petőfi MGTSZ vadásztásaságának a vadgazdálkodása és vadvédelme.

Kiss József Ferenc (1973): A vadréce zárttéri tenyésztése.

Kollmann Ferenc (1973): A vadászkutyák jelenlegi helyzete. Új vaddisznós kutya kialakítása.

Kovács Ferenc (1973): Vadgazdálkodás Szabolcs-Szatmár megye Állami Gazdaságaiban.

Lajkó József (1973): Apróvadas terület (kiemelve az Alattyáni Úttörő Vadásztársaság területét) 1962-1972-ig történt változások, fejlődése, visszaesése az apróvad és az őz állomány területén.

Lehota Kálmán (1973): Szarvas-gazdálkodásunk a trófeabírálat tükrében.

Lőrincz János (1973): Vadföldgazdálkodás szerepe és víz biztosításának jelentősége a vadkárok megelőzésében a Tanulmányi Állami Erdőgazdaság Röjtökmuzsaji Üzemi Vadászterületén.

Mészáros Zoltán (1973): Vadgazdálkodás a Lajta-Hansági Állami Gazdaság területén.

Nagy Tibor (1973): Az erdő szerepe a vadállomány és az egyéb állatvilág fenntartásában és a táj többoldalú hasznosításában.

Palkovics György (1973): A környezeti tényezők hatása a vadgazdálkodásban.

Petró István (1973): Tapasztalatok a fácán mesterséges tenyésztésével kapcsolatosan a Tatai Állami gazdaság fácántelepén.

Pintér Éva (1973): A szirtifogoly (Alectoris graeca) tojásrakásának alakulása zárttéri tartásban.

Pordán Béla (1973): Kiskunfélegyházi termelőszövetkezetek és a Petőfi Vadásztársaság vadgazdálkodási társulás tervezete.

Russay Péter (1973): A fácántenyésztés kialakulása és jelentősége a vadgazdálkodásban.

Sárközi György (1973): Az erdők területének és jellemzőinek hatása a Jászság vadállományának fejlődésére.

Schell László (1973): Kemenesalja jelenlegi vadgazdálkodási helyzete és jövője.

Szabó László (1973): A Kemecsei Állami Gazdaság vadgazdálkodási üzemterve.

Szalkai János (1973): Kártevő apasztás korszerű, gazdaságos módszerei.

Tardy Zoltán (1973): Szabolcs-Szatmár megye apróvad állomány árvíz utáni fejlesztésének lehetőségei.

Tarnay Miklós (1973): A vad által okozott erdőgazdasági károk a MAVOSZ Komárom és Ács határában fekvő vadászterületén.

Tóth Árpád (1973): Zala megye vadgazdálkodása az elmúlt 10 évben és a gazdálkodás fejlesztésének lehetőségei.

Tömböly Zsigmond (1973): A mezőgazdasági területek fásításainak jelentősége a vadgazdálkodásban.

Varga István (1973): A vadon élő állatok védelme az egyre korszerűsödő mezőgazdaságban.

 

1974

 

Balogh István (1974): A túzok (Otis tarda L.) megóvásának, tenyésztésének lehetőségei.

Baroti András (1974): „A Vadászlaptól a Nimródig” (A mai vadászati sajtónk összevetése, az első magyar vadászati szakfolyóirattal).

Beke Péter (1974): Lyukkártyás adatnyilvántartás a zárttéri nagyvadtartásban (bölény-gímszarvas-őz-muflon-dámszarvas).

Bod Lajos (1974): Az őzállomány helyzete és minőségjavításának módja a Somogy megyei vadásztársaságoknál.

Csapó Miklós (1974): Természetvédelem és vadászat.

Dr. Pintér Ferenc (1974): Felmérés Győr-Sopron megye vadásztársaságainak szociális összetételéről 1971-1974.

Ekert János (1974): Az őztenyésztés táj körzetek állományának vizsgálata agancsminőség alapján Somogy megyében.

Farkas andrás (1974): A Mátra szarvasállományának múltja, jelene és a jövőbeni fejlesztésének lehetőségei.

Füle Szilveszter (1974): Bakonyaljai szarvas-állomány minőségi alakulása az utolsó öt évben (1968-1973) és további fejlesztés lehetőségei.

Gyetvai Péter (1974): A Gárdonyi Géza Vadásztársaság területének, szervezeti életének, vadgazdálkodásának és távlati terveinek ismertetése.

Horváth Zoltán (1974): Vadcsenderesek létesítésének időszerű kérdései Békés megyében, különös tekintettel a megye apróvad állományára.

Jakab István (1974): Hannoveri véreb vadgazdálkodási jelentősége.

Jakus László (1974): Vadkár, vadkárelhárítás.

Káli Béla (1974): A Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Verpeléti Erdészetének vadgazdálkodási múltja, jelene és jövője.

Kardos József (1974): A vaddisznó Magyarországon.

Kis Balázs András (1974): Apróvad állomány optimális létszámának kialakítása a Völgységben.

Kiss Kálmán (1974): A szentgyörgyvölgyi szálaló erdő vadeltartóképessége és a siketfajd betelepítésének lehetőségei.

K. Nagy László (1974): Mezőgazdasági termelő üzemek és vadásztársaságok közötti termelési együttműködés jelentősége a vadgazdálkodásra.

Komóczy Attila (1974): A Mezőtúri FMSZ. Vadásztársaság múltja, jelene és jövője.

Korpás József (1974): A MAVOSZ Heves megyei Intéző Bizottság fácán tenyészttelepének létrejötte és kiértékelő elemzése.

Lőrinc Tibor (1974): Az őzállomány adottságai és minőségi fejlesztésének lehetőségei a Kiskunfélegyházi „Petőfi” Vadásztársaság területén.

Martonosi Ferenc (1974): Egy vadásztársaságról…

Nagy Lóránt (1974): Ragadozó madarak védelmében.

Pető Béla (1974): A Debrecen környéki erdős puszták őzállományának alakulása, teendők a minőség további javítása érdekében.

Pétervári Gábor (1974): Gímszarvas állomány helyzete és minőségi elemzése a Zala megyei vadásztársaságok területén.

Polgár József (1974): A Sárvári Állami Gazdaság vadrezervátumának vadgazdálkodása nagyvad szempontjából az elmúlt tíz évben és a fejlesztés lehetőségei.

Révbéri Ottó (1974): A mezei nyúl szerepe a vadgazdálkodásban.

Romvári György (1974) Fácántenyésztési közös vállalkozás megszervezésének lehetőségei Békés megyében.

Rosenberger Pál (1974): Vadbénítási (immobilizációs) eljárások és azok jelentősége a vadgazdálkodásban.

Sasvári András (1974): Szajoli Béke Vadásztársaság területén élő őzállomány felmérése.

Simon Pál (1974): A takarmánykáposzta felhasználása a vadonélő kérődzők téli takarmányozásában.

Slifka Zoltán (1974): A Sárrét vadgazdálkodásának alakulása a felszabadulás után.

Stein József (1974): A Dunaföldvári Természetvédelmi Terület madár faunája (A barotai halastavak madarai).

Szabó Gáspár (1974): A mezei nyúl populáció-dinamikájának tapasztalatai a Hunyadi TSZ. Vadásztársaságnál.

Szabó Stefan (1974): A muflon előfordulása a Rozsnyói járásban.

Szász Lajos (1974): Orosházi Dózsa Vadásztársaság vadgazdálkodási adottságai és a vadgazdálkodás fejlesztésének lehetőségei.

Tóth Lajos (1974): A Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Pécsváradi Erdészetének vadgazdálkodása.

Tóth Jenő (1974): A Keszthelyi Erdészet Fenékpusztai vadászterületén apróvadas rezervátum kialakítása, működése és problémái.

Török Henrik (1974): A Pest megyei vadásztársaságok őzállományának érmes trófea produktivitása a 10 éves távlati terv első felében.

Vajda János (1974): A Somogy megyei szarvastörzsek leírása, és az agancsvizsgálati eredményeik összehasonlítása.

Varga Ernő (1974): A zalai vadásztársaságok vadgazdálkodásának továbbfejlesztési lehetősége.

Varga Ferenc (1974): A muflon zárttéri tenyésztésének lehetőségei a Bajnai Erdészet Gyarmatpusztai területén.

Vass Tamás (1974): Az őzállomány helyzete és fejlesztésének lehetőségei Csongrád megyében.

Vida László (1974): A nagyüzemi mező- és vadgazdálkodás kapcsolatának fontossága és tapasztalatai a szekszárdi járás tengelici továbbá báta-bátaszéki tsz-közi vadásztársaságoknál.

Víg Imre (1974): A bajor véreb felhasználása az alföldi őzes területeken.

Zakar Tibor (1974): A Csemői Rákóczi MGTSZ és UTGÉP Vállalat Vadásztársaságnak vadgazdálkodási helyzete, lehetőségei és nagyterítékű fácánvadászatra alkalmas erdő kialakításának terve.

 

1975

 

Bognár Mihály (1975): Árvizek hatása az ártéri vadállományra, vadmentés.

Bóta János (1975): Vadkacsatenyésztés a Középtiszai Állami Gazdaságban.

Bögöly György (1975): Vadföldgazdálkodás és vadtakarmányozás a Teleki Állami Erdő- és Vadgazdaság területén.

Debreczeny Iván (1975): Növénytermesztés és vadgazdálkodás, különös tekintettel a növény- és vadvédelemre.

Doros István (1975): Az apróvad telepítése, tenyésztése, vadászata nagyvadas területen.

Dr. Nagy Tamás (1975): Vadegészségügy 1970-1974.

Fényes Balázs (1975): Magyar vadász és a természetvédelem.

Horváth Tibor és Varga László (1975): Keszthelyi-hegység nagyvadgazdálkodása, az erdő- és mezőgazdasági vadkárai.

László Sándor (1975): Vadgazdálkodás a Rába-völgyben.

Leskó Árpád (1975): A vadásztársaság vadgazdálkodási tevékenysége.

Mészáros László (1975): Zárttéri megfigyelések az állat és környezete kapcsolatáról.

Nagy Károly (1975): Bellye elemi ökológiai feltételei. A mesterséges kiválasztás (szelekció) hatása a bellyei szarvas minőségi fejlődésére.

Papp Tamás (1975): A szarvasállomány minőségi javításának lehetőségei az Esztergomi Erdészet területén.

Piacsek Zoltán (1975): A fakó pézsmapocok (Ondatra zibethicus).

Ruff László (1975): „Vértes” a vadgazdálkodás tükrében.

Sipos Péter (1975): A Szászvári „Rákóczi” Vadásztársaság területe vadeltartó képességének vizsgálata.

Stánitz László (1975): A Tanulmányi Állami Erdőgazdaság Röjtökmuzsaji üzemi Vadászterületén a vadföldgazdálkodás helyzete, a fejlesztés lehetőségei különös tekintettel a vad károsításának megelőzésére.

Szabó Imre (1975): Ravazdi szarvas-populáció felmérése a Kisalföldi Nimród V.T. területén.

Telek Péter (1975): A vadászetika szerepe a magyar vadászatban.

Tóth József (1975): Zala megye 18. sz. Nagylengyeli Olajbányász Vadásztársaság 10 éves vadgazdálkodási üzemterve.

Török Imre (1975): Fácántenyésztés műszaki fejlesztése vadgazdálkodási társulások formájában.

 

1976

 

Faludi Lászlóné (1976): Állatról emberre terjedő betegségek vizsgálata. A lyssa, mint időszerű járványügyi probléma.

Gondos Gyula (1976): Ormánsági és Zselicségi táj vadállományának jelene, és távlati lehetőségei a Mecseki Erdő- és Fagazdaság Vajszlói és Sásdi Erdészete eredményeinek tükrében.

Hibbey Árpád (1976): A császármadár (Tetrastes bonasia).

Ifj. Fűrész László (1976): Az apróvadállomány létfeltételeinek biztosítása a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vadgazdaságában.

Kiss Attila (1976): A kunsági nevelővel végzett szárnyas vadtenyésztés tapasztalatai Szolnok megyében.

Kovács Ferenc (1976): Jákó és vidéke Vadásztársaság vadgazdálkodásának elemzése.

Pintér István (1976): A Csongrádi Május 1 Vadásztársaság vadgazdálkodása és fejlesztési lehetőségei.

Sáránszky István (1976): Vadászati múzeum.

Sipos Sándor (1976): Az 1974-75. évi hörcsöggradáció kihatása a mesterséges fácántenyésztésre.

Várdai János (1976): Szabolcs-Szatmár megye vadgazdálkodásának helyzete és fejlesztésének néhány kérdése az 1974. évi gazdasági adatok tükrében.

Varga Ferenc (1976): Trófeák kikészítése és esztétikai hatásuk, elhelyezésük a lakásban.

 

1977

 

Bánhidi Antal (1977): Az intenzív fácántenyésztés műszaki feltételei a vadásztársaságok gyakorlatában.

Bodor László (1977): Az apróvadállomány (nyúl, fácán, fogoly) helyzetének vizsgálata a Szigetköz Vadásztársaság területén.

Cser Nándor (1977): Az őz jellemzése s szabályozása a Hercegalomi Kísérleti Gazdaság rezervátumában 1972- től 1977-ig.

Dörnyei Ferenc (1977): A Gyulai Állami Erdő- és Vadgazdaság Hőgyészi Erdészetének vadgazdálkodása 1971-től 1975-ig.

DR. Bojtos ottóné (1977): A turizmus és az állatvilág kapcsolata a Miskolc körüli erdőkben.

Dr. Pető István (1977): Zárttéri fácántenyésztés állategészségügyi feltételei.

Dr. Pintér György (1977): A Győr-Sopron megyei sportvadászok szociológiai vizsgálata.

Dr. Rácz István (1977):  A mezei nyúl (Lepus europens) zárttéri tenyésztésének üzemi szervezettségű termeléstechnológiája és állategészségügyi problémái.

Dr. Szabados Mihály és Vakarcs Imre (1977): Fácántenyésztés a Kőrösladányi VT-ben.

Horváth Ferenc (1977): Somogy megye nagyvadállományának vadászterületenkénti megoszlása, az 1977. évi becslési és fenntartható adatok alapján.

Ifj. Bánfalvi Mátyás (1977): A Hubertus Vadásztársaság vadgazdálkodása.

Ingola István (1977): A vadgazdálkodás eredményei a Kardosfai és Szentbalázsi erdészetek területén.

Kiss István (1977): A Derekegyházi Állami Gazdaság erdőterületének vadászerdővé történő átalakítása.

Kovács Gyula (1977): Nagy terítékű fácán hajtóvadászatok megrendezésére alkalmas öt vadászerdő kialakításának lehetősége a Balaton-nagybereki Állami Gazdaság üzemi vadászterületén.

Kovács János (1977): Zárttéri vadkacsatenyésztés röptetésre, különös tekintettel az élővizek hasznosítására.

Krompazsky Attila (1977): Vetési varjú (Corvus frugilegus f. L.).

Kurucz Kálmán (1977): A vadföld művelése.

Kutasi József (1977): Győr-Sopron megye vadásztársaságainak dúvadapasztó tevékenysége az 1974, 1975 és 1976-os években.

Magyar Dezső (1977): A Heves-megyei Fácántenyésztő Társulás vadászterületének bemutatása.

Majer Ilona (1977): VEFAG üzemi vadászterületének vadállomány értékelése.

Máté Tibor (1977): A Kölcsei Kossuth Vadásztársaság gazdálkodása, illetve fejlesztési célkitűzései.

Nagy Árpád (1977): Élőnyúl befogása.

Nagy József (1977): Környezeti tényezők vizsgálatának módszere a Vértesi EFAG zárt vadtartásra kijelölt területén.

Nagy Pál Géza (1977): A bakonyi szarvas néhány kvantitatív jellegének vizsgálata.

Nagy Sándor László (1977): A vadgazdálkodás jelentősége, a vadkárok és azok biztosításának kérdése.

Papp István (1977): Borsod-Abaúj-Zemplén megye őzállományának vizsgálata valamint az állományszabályozó tevékenység elemzése öt éves távlatban.

Papp Tamás (1977): A szarvasállomány minőségi javításának lehetőségei az Esztergomi Erdészet területén.

Radics Kálmán (1977): Apróvadgazdálkodás a mosonmagyaróvári Szigetköz Vadásztársaság területén.

Resch Mihály (1977): A vadgazdálkodás és a vadászat fejlődése, a fejlődés további lehetőségei a tapolcai Nimród Vadásztársaságnál.

Sághy Pál (1977): Az őzgazdálkodás a mosonmagyaróvári Szigetköz Vadásztársaság területén.

Steiger Kátoly (1977): A Fertő-tó madárfaunája és vadászati lehetőségei.

Stiff Győző (1977): Kapuvári Járási Tanács Vadásztársaság vadászterülete, vadállománya és vadgazdálkodásának koncepciója.

Szabó József (1977): 22-es számú Tokaj-Hegyaljai VT hosszúlejáratú vadgazdálkodási üzemterve.

Takács András (1977): A hazai nagyvad eredményes vadászata, különös tekintettel a vadászfegyverekre és lövedékfajtákra.

Tóth András (1977): 12/A jelű vadásztársaság 10 éves vadgazdálkodási üzemterve.

Tóth László (1977): A Zempléni tájegység vadállományának ismertetése, a szarvas-állomány mennyiségi, minőségi fejlesztésének lehetőségei.

Váli Ede (1977): A szarvasfélék álcsontjai és az őrlés mechanizmusa.

Vastag Gábor (1977): A túzok mesterséges keltetése és nevelése.

 

1978

 

Bukta Mátyás (1978): A fogolyállomány csökkenésének vizsgálata 1960 és 1977 év között Veszprém megyében.

Dr. Aczél Csaba (1978): A Besenyszögi Vadásztársaság helye és helyzete a megye vadgazdálkodásában.

Eigner Miklós (1978): A Pápai Állami Gazdaság apróvad gazdálkodásának fejlesztési lehetőségei.

Győrffy Sándor (1978): Magyarország muflonállománya.

Kuslics László (1978): I/48/a tájrészletbe tartozó Szárhalmi erdő vadeltartó képességének vizsgálata.

Radácsi István (1978): A fácán (Phasianus colchicus).

Sas Emil (1978): A Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vadgazdálkodásának eredményei és fejlesztésének lehetőségei.

Simon Géza (1978): A Vértes Vadásztársaság vadászterületének hosszúlejáratú vadgazdálkodási terv tervezete.

Tóth Elek (1978): Korszerű nagyüzemi gazdálkodás hatása a vadkárra.

Turbucz Mihály (1978): A korszerű vadgazdálkodás és megszervezésének alapvető feladatai a vadásztársaságoknál.

Vass Tibor (1978): A mezei nyúl állomány részletes vizsgálata a Győri Építők Szakszervezetének vadásztársasága területén.

  

Készítés éve ismeretlen

 

Beregszászi György (?): A vadászetika jelentősége és szerepe a megváltozott társadalmi viszonyok között folytatott vadászatban.

Csalló Károly és Németh Ferenc (?): A fácántenyésztés lehetőségei a „Bakonyszombathelyi” Sólyom Vadásztársaság területén.

Dr. Tölgyesi György (?): A vadászat és vadgazdálkodás államigazgatási jogi szabályozásának néhány kérdése.

Dr. Várnai János (?): A vadászattal, vadgazdálkodással összefüggő egészségkárosodások.

Heltay István (?): Fácántenyésztés Heves megyében.

Homonnay Zsombor (?): A vörös és szirti fogoly telepítése és zárttéri tenyésztése.

K. Nagy László (?): Mezőgazdasági termelő üzemek és a vadásztársaságok közötti termelési együttműködés jelentősége a vadgazdálkodásra.

Kiss Kornél ( ?): A vizslák származásáról, vadgazdálkodási jelentőségéről.

Kiss László (?): Borsod-Abaúj-Zemplén megye apróvad-gazdálkodásának helyzete, távlati fejlesztési lehetőségei.

Kovács Imre (?): Vaddisznóskert létesítése hazai viszonyok között a Gödöllői Állami Erdő- és Vadgazdaság Isaszegi Erdészeténél.

Pallag János (?): A Hansági vadállomány fejlődése és jelentősége népgazdaságunkban.

Sasvári András (?): Szajoli Béke Vadásztársaság területén élő őzállomány felmérése.

Prucsik Nándor (?): A Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Sellyei üzemi vadászterületének vadgazdálkodása.

Tell Antal (?): Kabhegy vadgazdálkodási adottságai.

Tóth Sándor (?): Élő nyúl befogása. 27