Erdei rágáskár vizsgálatok

 

 

Projektek: Vadkármegelőző ápolási módszerek kidolgozása (Projektvezető: Dr. Náhlik András) Földművelésügyi Minisztérium K + F megbízás 1992-1994.

Vadrágás okozta növedék- és hozamkiesés meghatározása (Projektvezető: Dr. Náhlik András, résztvevő: Walterné dr. Illés Valéria) Földművelésügyi Minisztérium K + F megbízás 1992-1996.

A vadrágás és vadtakarmányozás összefüggései (Projektvezető: Dr. Náhlik András és Dr. Jakub Borkowski, résztvevők: Tari Tamás intézeti mérnök, Tóth Réka tanszéki mérnök) Nemzetközi projekt a Földművelésügyi Minisztérium K+F megbízás és a lengyel Forest Research Institute közös finanszírozásával 1993-1997;

A gímszarvas-gazdálkodás ökológiai és ökonómiai szempontú racionalizálása (Projektvezető: Dr. Náhlik András, résztvevők: Tari Tamás intézeti mérnök) Földművelésügyi Minisztérium K+F megbízás 2002-2006.

A környezetkímélő erdei nagyvadgazdálkodás feltételeinek kutatása (Projektvezető: Dr. Náhlik András, résztvevők: Tari Tamás intézeti mérnök) NKFP alprogram A nemzeti erdővagyon védelme, fenntartható hasznosítása és fejlesztése projekt keretén belül 2002-2005.

A szabadterületi tartamos nagyvad-gazdálkodás ökológiai feltételeinek meghatározása (Projektvezető: Dr. Náhlik András, résztvevők: Dr. Sándor Gyula egyetemi docens, Tari Tamás intézeti mérnök, Dremmel László doktorandusz) ERFARET alprogram az NKTH Pázmány Péter programjában 2005-.

 

 

A módszerek és eredmények vázlatos leírása:

 

A nagytestű növényevők táplálkozása során keletkező erdei vadkár elviselhető mértékének meghatározása meglehetősen bizonytalan, és az érdekelt felek részéről, óhatatlanul, általában számos érzelmi elemet is tartalmaz. A túlzott, vagy annak vélt nagyvad sűrűségnek általában két, erdőgazdálkodást és természetvédelmet egyaránt érintő kihatását szokták említeni. Az egyik az, hogy lehetetlenné válik az ökológiai szempontból ténylegesen kedvezőbb és olcsóbb természetes felújítások alkalmazása, a másik pedig, hogy a vadrágás megdrágítja az erdőfelújításokat, értéktelenebb erdőket eredményez, és ráadásul, a sokszor kényszerűen alkalmazott erdősítésvédő kerítések tájromboló hatásúak, vagyis a természetvédelem érdekeivel is ellentétesek. A nagyvadgazdálkodás erdészetre gyakorolt hatásának tárgyalásakor nem tekinthetünk el a gímszarvas állomány mennyiségi alakulásának elemzésétől, hiszen az döntően befolyásolja az erdőgazdálkodás lehetőségeit, megszabja azon kereteket, amelyek között az erdőművelés, sőt ez utóbbiból következően az erdőhasználat működhet. Tévedés azonban azt hinni, hogy a nagyvadállomány – akár drasztikus – csökkentése megoldja a vadkárproblémát. A vadkár és a nagyvadállomány sűrűsége között meglehetősen laza a kapcsolat. Inkább csak szélsőségesen nagy állománysűrűség esetén mutatható ki meghatározó hatás az erdei vadkárra, egyébként számos más ható tényező van jelen. Az erdőnevelés nagyvad nélkül kétségkívül egyszerűbb. Nem hagyható azonban figyelmen kívül sem a hazai vadászok egyre népesebb táborának igénye, sem pedig a külföldiek vadásztatásából származó bevétel. A mértéktelen igényeknek persze gátat kell szabni, ezt diktálja a természetvédelem érdeke is. Ahol lehet, a természetes felújítási módokat kell előnyben részesíteni és az ehhez szükséges nagyvad létszámot biztosítani.

 

1.      Erdősítés-ápolási kísérletet állítottunk be. Az erdősítés ápolásokat a legtöbb területen úgy kivitelezik, mintha nem is lenne vadrágás veszély. Sokszor az egész évben elhanyagolt ápolást a műszaki átvétel előtt végzik el, kitéve a csemetét a napsütésnek, de a téli vadrágásnak is. Szinte irtóztunk a töltelék fafajoktól, de a cserjéktől is, holott a vadrágástól védhetnék a célállomány csemetéit. Kísérletileg igazoltuk, hogy a kísérő fás szárúak a rágáskárt csökkentik és a célállomány csemetéinek magassági növekedését nem vetik vissza. Meg kell azonban akadályozni az agresszív fajok térhódítását, a gyertyánt, cser sarjakat időben csonkolni kell, nem tövestől kivágni, hanem csak az ültetett csemete magasságában visszavágni. És persze nem szabad a lágyszárúak és a szeder térfoglalását engedni, ezek gyökérkonkurenciája és az általuk télen okozott hó nyomás, csemetebepállás jelentős csemetepusztulást idéz elő.

 

 

Publikációk:

Náhlik, A.: Az erdősítés ápolás gyakorlatának felülvizsgálata vadkárral veszélyeztetett területeken. Magyar Vadászlap, 1994. 8(3):18.

Náhlik, A.: A vadkár mérséklésének lehetősége az erdősítés ápolások helyes ütemezésével és kivitelezésével. Erdészeti és Faipari Tudományos Közlemények. 1996(40-41):93-113.

Náhlik, A.: Vadkárok az erdőgazdaságban- a vadrágás és vadkár összefüggései. Erdészeti Lapok, 1998(2):49-50.

 

2.      A vad rágásának hatását határoztuk meg egy szimulált vadrágás kísérlet során. A gímszarvas rágásának hatását vizsgáltuk az erdeifenyő és a kocsánytalan tölgy 2 éves, a lúcfenyő 3 éves valamint a bükk 1 éves csemetéinek fejlődésére. A csemeték hajtásait visszavágással kezeltük a gímszarvas táplálkozása során lerágott hajtásátmérőnek megfelelő mértékben. A csúcshajtás visszavágásának vagy megkímélésének és a levágott oldalhajtások százalékarányának függvényében 6 féle kezelésnek megfelelő mintaterületet jelöltünk ki. A mellettük levő kontrollterületen a csemetéket érintetlenül hagytuk. Egy bizonyos mintaterület csemetéinek hajtásait 4 éven keresztül azonos mértékben vágtuk vissza. Vizsgáltuk, hogy a visszavágás következtében milyen mértékű csemetepusztulás következik be és a megmaradt csemeték magassági növekedése hogyan változik.

A kétéves erdeifenyő  csemeték csúcshajtásának ismételt visszavágása a második évtől kezdődően okozott kimutatható csemeteelhalást, de a magassági növekedés már a visszavágás utáni első évben szignifikánsan visszaesett. A negyedik év után a csúcshajtás ismételt levágásával kezelt csemeték pusztulása közel 100%-os volt. Ugyanakkor a csúcshajtás megkímélése esetén még az oldalhajtások mindegyikének megcsonkítása sem eredményezte a csemeték pusztulását vagy növekedésbeli visszaesését. A hároméves, két évig magágyban nevelt, 1 évig iskolázott lucfenyő csemeték a csúcshajtás visszavágása miatti elhalása csak a negyedik visszavágás után és csak az oldalhajtások erőteljes csonkítása mellett következett be. A magassági növekedés visszaesése viszont  már az első visszavágást követő második évtől kimutatható volt, de csak a csúcshajtás levágása esetén következett be. A kétéves kocsánytalan tölgy csemeték a vizsgálat negyedik éve után, minden hajtást érintő visszametszés mellett mutattak erős számbeli visszaesést a kontrollhoz képest, de kisebb mértékű csemetepusztulás minden kezelésnél látszott. A csemeték a csúcshajtás ismétlődő visszametszése és az oldalhajtások egyidejű csonkítása esetén már a kezelés második évétől magassági növekedés visszaeséssel reagáltak. Az egyéves bükk csemeték csúcshajtásának ismételt visszavágása a negyedik év után mintegy 30%-os csemetepusztulást okozott. A magassági növekedés visszaesése a csúcshajtás visszavágása esetén a kezelés a harmadik évétől volt szignifikáns.

 

 

Az eredmények megmutatták, hogy a fenyők és a kocsánytalan tölgy csemeték csúcshajtásának megvédésével a rágáskárt kiküszöbölhetjük, de a bükkcsemeték mortalitását is csökkenthetjük. A több éven át tartó erőteljes vadrágás azonban a csemeték növekedésbeli visszaesését eredményezheti, ami ha az erdősítés kisméretű csemetékkel történt, a csemeték nagyszámú pusztulását is okozhatja.

 

Publikációk:

Náhlik, A. and Walter-Illés, W.: Die Einwirkung des Wildverbisses auf die Mortalität und das Höhenwachstum der Pflanzen verschiedener Baumarten – ein simuliertes Experiment. Beiträge zur Jagd- und Wildforschung, Halle/Saale, Deutschland, 1998(23):95-105.

Náhlik, A. and Walter-Illés, V: Effects of deer feeding on seedlings’ mortality and growth by simulated browsing. In: Advances in Deer Biology. Proc. 4th Int. Deer Biol. Congr. (Zomborszky Z. ed.), 1999:212-215.

Náhlik, A. és Walterné Illés, V.: A szimulált vadrágás hatása fenyő és lombos csemeték fejlődésére. Soproni Egyetem Tudományos Közleményei. 2000(46):161-170.

  

3.      A vadrágást kiváltó tényezőket különböző vizsgálati szinteken elemeztük. Az országos statisztikai adatokat elemezve világossá vált, hogy mennyiségi és minőségi vadkár alakulásából nem lehet a nagyvadállomány erdei élőhelyre gyakorolt hatását becsülni. Ennek oka, hogy a nagyvadállomány változásának tendenciái nem mutatnak összefüggést a vadkár alakulásával. Ebben nagy szerepe van annak, hogy az erdősítésvédő kerítések alkalmazásával a vadkár növekvő állomány mellett is csökkenthető. Ha azonban összehasonlítjuk a 80-as évek elejének és 90-es évek közepének bekerített erdősítéseinek arányát és a bekövetkezett rágáskárt úgy tűnik, hogy a kerítések mértéktelen elszaporodása nem minden esetben indokolható. A korábbi hasonló állománynagyság mellett ugyanis jóval kisebb bekerítettségi arány mellett sikerült az erdősítéseket sikeresen kivitelezni. A jelenlegi kényszert az erdősítések bekerítésére az erdőtörvény és végrehajtási rendeletének túl szigorú szabályozása és a rendelet hatósági érvényesítésének jelenlegi gyakorlati módja nem kis mértékben idézi elő, amennyiben túl szigorú feltételeket szab az erdősítések átadásának határidőit tekintve, másrészt pedig az erdővédelmi bírság kiszabásával nem ad lehetőséget a vadrágás elleni egyedi védekezési módszerek szélesebb alkalmazására. További probléma, hogy az erdősítések átadásának elhúzódásában az erdőgazdálkodó is ellenérdekelt, mert később jut pénzéhez.

A természetes felújítások arányának alakulása azt mutatja, hogy a nagyvad nem akadályozza országos méretekben a természetes felújítások kivitelezését. A 80-as évek közepétől ugyanis a természetes felújítások arányának fokozatos növekedése semmilyen összefüggést nem mutat a nagyvad létszámának alakulásával. Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy a nagyvad túlszaporodása helyileg ne tenné lehetetlenné a természetes felújítások alkalmazását.

Az országosnál alacsonyabb szinteken vizsgálódva, egyes vadgazdálkodási egységek összehasonlítása és egyazon vadgazdálkodási egység idősoros elemzése egyaránt azt mutatja, hogy a vadrágás és a nagyvad létszáma között meglehetősen laza az összefüggés. Erdőrészlet szintű vizsgálatok azt mutatják, hogy az összefüggés szorosságát olyan hatótényezők csökkentik, mint a hótakarós napok száma, a télvégi, tavasz eleji zavarás mértéke, és az erdősítési területek kiterjedése, vagy a helytelen mesterséges takarmányozási gyakorlat. Szélsőségesen magas állománysűrűség mellett azonban egy küszöbszint átlépése után az egyedek közötti versengés megnő, a nagyvad élőhelyének fokozott kihasználására kényszerül, és a vadállomány sűrűsége egyedüli meghatározója lesz az erdei vadkárnak.

 

Publikációk:

Náhlik, A.: A vadrágás - meghatározó tényező az erdő- és vadgazdálkodás viszonyában. III. Erdészeti Szakmai Konferencia Anyagai 1995:143-153.

Kőhalmy, T., Náhlik, A. and Walter-Illés, V.: Skody zveri v Madarsku. Konference Skody Zveri, jejich priciny a prevence. Sbornik refratu 1995:122-126.

Náhlik, A.: Browsing pressure caused by red deer and moufflon under various population densities in different forest ecosystems of Hungary. Abstracts of the International Conference Ungulates in Temperate Forest Ecosystems, 1995. Wageningen, the Netherlands

Kőhalmy, T., Náhlik, A. és Walterné Illés, V.: Nagyvadállományunk szerepe az erdők egészségi állapotának alakulásában. MTA Erdészeti Bizottsága Tudományos Konferencia Anyagai 1995:96-103.

Náhlik, A.: Possible causes of the browsing impact of ungulates on afforestations and the ways of their prevention. Proceedings of the International Conference on Sustainable Use of Biological Resources – Naturexpo (Jolánkai M. and Láng I. eds.) AKAPRINT Publishers, Budapest. 1999:51-56.

Náhlik, A., Borkowski, J., Tóth, R. és Nacsa, J.: A gímszarvas téli táplálékfelvételének néhány jellemzője. Vadbiológia 2002(9): 10-17.

Náhlik, A.: A vadrágás okai és csökkentésének lehetőségei. A vadgazdálkodás időszerű kérdései 1. Gímszarvas. A szarvasgazdálkodás időszerű kérdései Konferencia Anyagai. Kaposvár, 2002. Országos Magyar Vadászkamara. 2003: 34-39.

Náhlik, A., Borkowski, J., Nacsa, J. and Király, G.: Data on winter-feeding ecology of red deer. Abstracts of the 26th Congress Int. U. Game Biol., 2003. Braga, Portugal

Náhlik, A.: Vadgazdálkodásunk kritikus tényezője: a rágáskár. A Vadgazda Vadászmagazin. 2003. 2(1): 27-29.

Náhlik, A. and Borkowski, J.: Browsing regeneration by red deer: different scales of analysis. Abstracts of the 26th Congress Int. U. Game Biol., 2003. Braga, Portugal

Náhlik, A.: A természetközeliség lehetőségei és korlátai a nagyvadgazdálkodásban. A Vadgazda Vadászmagazin. 2003. 2(11): 7-9.

Náhlik, A.: Damage caused by ungulates – a limiting factor of density. Internationales Symposium „Wildschäden durch Großwild”. (Gürtler R. and Maierhofer, K. eds.) CIC Wien, Austria. 2005: 214-232.

Náhlik, A., Borkowski, J. and Kiraly, G.: Factors affecting the winter-feeding ecology of red deer. Wildlife Biology in Practice. 2005. 1(1): 47-52.

 

4.      Ismeretes, hogy hazai erdősítéseinkben a gímszarvas és az őz okozza a rágáskár túlnyomó részét. A két faj rágásképét nehéz elkülöníteni egymástól, ezért vélhetően a statisztikai adatokban megjelenő számok nagy hibával terheltek. Egyes vélemények szerint az őz nagyobb kárt okoz, mint gondolnánk, mert kisebb lévén az otthonterülete, hosszabb, néhány hetes vagy hónapos időszakot tekintve, egy-egy erdősítést még úgy is jobban meg tud rágni, ha a gímszarvassal ellentétben szoliter életmódot folytat, vagy csak kis családi közösségben él.

A gímszarvas és őz téli élőhely használatának jellemzőit és táplálék-összetételét jó néhány hazai és külföldi közlemény taglalja. Viszonylag kevesebb munka foglalkozik ugyanakkor az erdősítések használatát befolyásoló tényezők feltárásával. Annak ellenére így van ez, hogy az erdei vadkár megelőzési módszereinek kidolgozásához tudnunk kell, hogy az erdősítések területe, fafaji összetétele, csemetemagassága vagy a kísérő növények borítottsága milyen hatással van az erdősítés használatára és rágásintenzitására.

A kutatás célja feltárni, hogy a gímszarvas és őz milyen mértékben használja a különböző erdősítéseket, és ennek alapján használható biológiai módszereket adjon az erdősítések vadkár elleni védelmére. Hazánkban eddig ilyen jellegű, kimondottan felújításokra összpontosító kutatás eddig nem folyt. Általában nagyobb kiterjedésű területeken zajlottak vizsgálatok, és a mienktől eltérő kérdésekre kerestek válaszokat. A vizsgálatot a különböző jellegű erdősítésekben 3 éven keresztül történő rágáskár felvétellel és ezzel egyidejű hullatékcsoport számlálással végeztük.

A hullatékcsoportok száma alapján becsült erdősítés-használat és a rágás területaránya között egyik vizsgálati évben sem volt összefüggés. Ez azt mutatja, hogy a nyílt, vagy félig nyílt élőhelyként jellemezhető erdősítéseket a gímszarvas és az őz nem csak táplálkozás céljából használta.

Az erdősítés jellemzőinek hatását az őz erdősítés-használatára vizsgálva, egyik évben sem találtunk összefüggést. A gímszarvas erdősítés-használatára kizárólag az erdősítés területnagysága hatott negatív értelemben.

Minél nagyobb az erdősítés területe, annál kevésbé intenzív a használata. A vizsgálat első két évében egyértelműen a siskanádtippan és a cserjeszint borítás határozta meg, mégpedig 72-84%-os arányban a célállomány csemetéinek rágását. Míg a siskanádtippan borítás növelte a rágáskárt, addig a cserjeszint borítás csökkentette azt. A magas siskanádtippan némi takarást nyújt a nagyvadnak, ezért ezeket a területeket szívesen használják, miáltal a rágás is megnő. A cserjeszint táplálékot bőven nyújtó cserjéi és fácskái elvonták a bükk csemetéitől a szarvast és őzet, így a károsítás mértéke csökkent. A harmadik évre az erdősítések képe jelentősen megváltozott. Mindenhol jelentősen nőtt a cserjeszint borítottsága, így az már nem differenciált. Hasonlóképpen nőtt a szederborítás is, de nem azonos mértékben az egyes területeken. Így elsősorban a szarvas és őz által egyaránt kedvelt szeder lett az, amely elvonta a bükk csemetéktől a szarvast.

 

 

Náhlik, A., Tari, T. és Nacsa, J.: A gímszarvas és őz téli erdősítéshasználatának jellemzői. Vadbiológia 2003 (10): 15-25.

Náhlik, A. és Tari, T.: A gímszarvas és őz téli erdősítés-használatára és csemeterágására ható tényezők vizsgálata az erdei kár csökkentése céljából. Gyepgazdálkodási Közlemények 2006 (4): 75-79.