Magyar Fogolyvédelmi KUTATÁSI Program 2006-

 

Magyar Fogolyvédelmi Kutatási Program pdf-ben

 

Projectvezető: Prof. Dr. Faragó Sándor intézetigazgató

Munkatársak: Mohácsi Sándor intézeti munkatárs, Magyar István intézeti munkatárs

Megbízó: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium

 

 

A rendszerváltást követően bár, gyökeres változások nem történtek a vadászatban, a gazdasági kényszerpályák az apróvad-gazdálkodás koncepcionális újragondolását, prioritásának újrafogalmazását tették szükségessé. Ebben az európai tendenciáknak megfelelően egyre növekvő szerep jutott a fogolynak. Ezt felismerve indította útjára az akkori FM Vadászati és Halászati Önálló Osztálya – a Vadgazdálkodási Alap célszerű felhasználásával - 1992-ben a Magyar Fogolyvédelmi Programot, megvalósítására pedig az akkor Soproni Egyetem Vadgazdálkodási Tanszékén működő Magyar Fogoly Kutató Csoport-ot hozott létre.

 

Célkitűzések

 

A korábban vadászott fogoly megmentése a vadgazdálkodásnak akkor is erkölcsi kötelessége, ha bizonyítást nyert, hogy a jelenlegi állapotok bekövetkeztéhez a vadászatnak nincs köze (Faragó, 1986). A másfél évtizedes vadászati tilalom nem váltott ki pozitív állományalakulást, ellenkezőleg, további csökkenésnek voltunk tanúi. Mint annyiszor, a fogoly esetében is beigazolódott, hogy a passzív védelem napjaink környezeti viszonyai között - különösen egy kultúrakövető faj esetében - nem lehet megoldás.

A fogolyállomány kipusztulásának megakadályozása, létszámának növelése, vadászható szintre emelése mind a vadbiológiai kutatásnak, mind a vadgazdálkodás gyakorlatának nagy feladata.

A fogolyvédelmi célkitűzések megfogalmazásakor egyrészt figyelembe kellett venni azt az ok-okozat láncot, amely a fennálló állapotok kialakulásáért felelős, másrészt a mindenkor ható környezeti hatásmechanizmusokat. Mindezek függvényében kellett a feladatokat kijelölni, ellenkező esetben nem a fő limitáló faktorokat ellensúlyozzuk munkánkkal.

A magyar fogolyállományra a legérzékenyebb csapásokat a kemény telek mérték és mérik. Nem is olyan régen voltak olyan telek, amelyek során fogolyállományunk 90-95%-a elpusztult. Helyenként ez teljes elnéptelenedést jelentett. A lassú regenerációt  a mezőgazdaság intenzívvé válása fékezte le. A technológiai folyamatok károkozása, a búvó és táplálkozó területek visszaszorulása folyamatos állománysűrűség csökkenéséhez vezetett. Ezzel egy időben lett védett szinte valamennyi emlős és szárnyas ragadozó Magyarországon, ami további terhelést jelentett a populációknak. Addig, amíg a ragadozómadarak helyzete és szerepe a kutatások jóvoltából többé-kevésbé tisztázódott, ez korántsem mondható el még napjainkban sem a szőrmés kisragadozóinkról, ezért a ragadozókérdést is – külföldi kutatások alapján – kiemelt állománycsökkentő tényezőként kell szerepeltetnünk.

Az állománysűrűség kérdése alapvető fontosságú a fogoly esetében, mivel a párválasztáskor legalább 2 pld/km2-es sűrűségértéknek meg kell lennie ahhoz, hogy az egyedek találkozzanak egymással (Faragó, 1989). Az ennél kisebb sűrűségű fogolyállományokban a csapatok olyan távol kerülnek egymástól, hogy a párválasztás rendszerint elmarad. 1985-ben, mintegy 96.000 pld-os országos állománynagyságnál Magyarország csaknem 800 vadgazdálkodási egységéből mindössze 145-ben volt 2 pd/km2-t meghaladó fogolyállomány sűrűség. Az 1990-es évek elejére ez az érték a harmadára csökkent, s mára sem kedvezőbb a helyzet. A populációsűrűség értéke tehát nemcsak mennyiségi, hanem szaporodásbiológiai kérdés is a fogoly esetében, szemben néhány más vadfajjal. Éppen ezért az állomány sűrűségének növekedése minőségi változásokat is eredményez a populáció életében.

A populációsűrűséget a termékenység, a halandóság illetőleg a be-és elvándorlás határozza meg. A vadgazda feladata, hogy a termékenység növekedését elősegítő faktorokat erősítse, a mortalitást növelőket pedig csökkentse, vagy felszámolja. Az elvándorlást főként a terület fogolyeltartó képességének növelésével lehet kiküszöbölni, amely az élőhelyek sokféleségének emelésével valamint szerkezetük optimális kialakításával érhető el.

 

A termékenységet

(1) a mezőgazdasági technológiák károkozásának mértéke,

(2) a táplálékforrás (állati, növényi) mennyisége és minősége, illetőleg

(3) a dúvadfajok sűrűsége korlátozza.

 

Az ezzel összefüggő halandóságot

(1) a táplálékforrás mennyisége és minősége

(2) a dúvadfajok zsákmányolása és

(3) az agrotechnológiák határozzák meg..

 

A vadgazda feladata tehát a halandóság csökkentése:

  • eredményes fészkelést biztosító növénytermesztési állományszerkezet és technológiák kialakítása, bevezetése,

  • az egész évben megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot biztosító mikro-élőhelyek (állományszegélyek) rendszerének kialakítása,

  • a szárnyas és szőrmés dúvadfajok állományainak szinten tartása a természetvédelmi szemlélet érvényesítése mellett.

 

E feladathármas mind a kutatás, mind a gyakorlat számára bőségesen fogalmaz meg tennivalókat, hiszen eredményeket az ország eltérő ökológiai adottságú élettereiben és eltérő fogolyállomány-sűrűség mellett kell elérnünk.

Éppen e tennivalók elvégzése céljából hoztuk létre a Magyar Fogoly Kutató Csoportot, amelynek munkatársai, referensei az ország 4 legfontosabb apróvadas körzetében kialakított referencia területeken folytatták az elmúlt 13 évben kutatói, szaktanácsadói és korlátos jogkörű ellenőrző munkájukat. A referenciaterületek meghatározásakor az Intézet korábbi kutatóhelyein kívül a vadászati felügyelők által szakmailag is támogatott vadgazdálkodókat, - üzemi területeket és vadásztársaságokat – választottuk ki pályázat alapján. A sikeres pályázók, a Vadgazdálkodási Alapról szóló rendelet alapján évente 50%-os támogatást kaptak és ugyanilyen mértékű önrészesedést vállaltak a Projectek költségeinek finanszírozására. A pénzforrásokat a Program koncepciójának megfelelően csak élőhely-fejlesztésre és a dúvadgyérítést, valamint más vadgazdálkodási munkákat végző vadőr kötelező alkalmazására, illetve közvetlen munkáját segítő eszközök (fegyver, csapdák, stb.) beszerzésére fordíthatták.

 

1. táblázat : A Magyar Fogolyvédelmi Program projectjei a működés első 13 évében

 

Vadgazdálkodó

Időszak

A project neve

Fertőtáj Vt, Sopron

1993-2005

HARKA

Lajta-Hanság Rt. Mosonmagyaróvár

1992-2005

LAJTA

Hunor-Magor Vt, Nádasladány

1993-1996

SÁRSZENTMIHÁLY

Kittenberger Kálmán Vt, Csákvár

1993-1994

CSÁKVÁR

Apaj-Ürbőpuszta Természetvédő Vt.

1995-2005

APAJ

Kossuth Vt. Dunavecse

1998-2005

Dunavecse

Fauna Rt. Tepélypuszta

1996-1997

FAUNA

Hubertusz Vt, Abádszalók

1994-2005

ABÁDSZALÓK

Dévaványai Vt, Dévaványa

1993-2005

DÉVAVÁNYA

Béke Vt, Gyomaendrőd

1993-1994

GYOMAENDRŐD

Petőfi Vadásztársaság, Nagyszénás

1993-1997

NAGYSZÉNÁS

Hidashát Rt, Bélmegyer

1993-1995

BÉLMEGYER

Kondorosi Gazdák Vt, Kondoros

1998-2005

 

 

A Program szigorú feltételeit, illetve az elvárt élőhely-gazdálkodási munkákat néhány vadgazdálkodó – jórészt objektív okokból – nem tudta teljesíteni ezért 1, illetve néhány év után kikerültek a vizsgált és támogatott területek köréből.

 

III. ÁLLOMÁNYFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

 

Az állományfejlesztési stratégia adott élettérre való adaptálását elsősorban a fogolypopuláció sűrűsége, illetve az élettér szerkezete határozza meg. Sajnos, napjainkban nem nagyon van olyan területe az országnak, ahol élőhely-fejlesztésre ne lenne szükség. A populációsűrűség alapján három kategóriát különíthetünk el:

A: a fogoly teljesen kipusztult a területről, ily módon visszatelepítése mesterséges úton kibocsátással történhet,

B: a fogolyállomány sűrűsége 2 pld/km2 érték alatti, az állománysűrűséget élőhely-fejlesztéssel, dúvadgyérítéssel és mesterséges úton, kibocsátással növelhetjük

C: a fogolyállomány sűrűsége 2 pld/km2 érték feletti, az állománysűrűséget kizárólag élőhely-javítással és dúvadgyérítéssel növelhetjük.

  

III.1. Élőhelyfejlesztés és dúvadállomány szabályozás

 

A nagyüzemi mezőgazdálkodás technológiai okokból a nagytáblás növénytermesztésre rendezkedett be, ami együtt járt a tagosítással, a meliorációval és a „racionális földhasználat” bevetésével. Mindezek következményeként szinte az ország egész területén felszámolták a csendereseket, csatornákat, árokpartokat és erdősávokat.      

A nagytáblák viszonylag kevés állományszegéllyel bírnak, ami a fogoly fészkelése és táplálkozása szempontjából alapvető fontosságú. Az élőhelyfejlesztés egyik „mennyiségi” feladata a 100 ha-ra jutó állományszegélyek (fm/km2) növelése. Ezek kialakítását vagy mezőgazdasági, vagy erdészeti módszerekkel végezhetjük el. A beavatkozások módja részben a termesztett növények, részben a termőhely függvénye. Máshogyan kell eljárnunk, ha mezővédő fásítással tagolt a terület, máshogyan, ha ettől mentes. Az alkalmazható módszerek:

 

1. Vegyszermentes (gyomos) állományszegélyek kialakítása mintegy 10 m-es szélességben.

2. Kaszálások elhagyása pillangós és gyep állományok 10 m-es szegélyében az eredményes költés és táplálékforrás biztosítása érdekében.

3. Tartós állományszegély kialakítása kapásokban, megelőzve a télen majd a fészkelés idején fellépő fedettség-hiányt, növénymentességet.

4. Ugaroltatás (set-aside) kisebb-nagyobb területek művelés alóli időszakos kivonásával. E területek ökológiai jelentősége felbecsülhetetlen. Az EU tagországokban évtizedes hagyománya van e rendszernek, amelynek bevezetését a mezőgazdasági túltermelés is motiválta. Magyarország EU integrációja felveti e módszer szélesebb elterjedésének lehetőségét is.

5. Vadföldek kialakítása táblák, vagy azok egy részének (szegélyének) bérlésével. A szükséges állományszerkezet kialakítása hasonlatos a tartós állományszegélyeknél alkalmazottal.

6. Kisparcellás (néhány ha-os) gazdálkodás bevezetése lehetőségeket, egyszersmind veszélyeket is rejt magában. Intenzív művelés esetén (kapások, zöldségfélék) az ilyen táblák legfeljebb táplálkozó helyként jöhetnek számításba, a technológiákból eredő folyamatos zavarás a fészkelés eredményességét kérdőjelezi meg. Ez az oka annak, hogy kisparcellás gazdálkodás mellett Nyugat-Európában ugyanúgy csökkent a fogolyállomány, mint hazánkban.

7. Erdősávok, bokorsorok, sövények telepítése tulajdonképpen a régi határszerkezet visszaállítását (rekonstrukcióját) jelenti. Birtokhatárokon, dűlőutak mellett, árokpartokon stb. rengeteg lehetőség van az erdészeti módszerekkel történő élőhely fejlesztésre.

 

Élőhelyfejlesztések az abádszalóki repatriációs területen

 

Az élőhely szerkezetességének növekedése, az 1 km-re jutó szegélyek (sövények, árokpartok stb.) hossza csak mintegy 8 km/km2 értékig növeli a fogolysűrűséget, ezt követően már olyan mérvű a betelepülő, elsősorban szőrmés ragadozók sűrűsége, amely a fészkelő fogoly párok számának növekedése ellenére a szaporulat jelentős mérvű veszteségeivel számolhat. Az élőhelyfejlesztés emiatt kizárólag a dúvadfajok populációinak hatékony szabályozása mellett eredményes. E fajok mellett elsősorban a varjúfélék, különösen a dolmányos varjú (Corvus corone cornix) és a szarka (Pica pica) apasztására kell hangsúlyt fektetni, amit az F-1 hatóanyaggal preparált tojások, varjúcsapdák (köztük ún. Larsen-csapda) alkalmazásával és fegyverrel lehet folytatni.

Legfontosabb feladat azonban a szőrmés ragadozók állományainak jelentős csökkentése. A róka kotorékok folyamatos ellenőrzése, a kóbor kutyák és macskák gyérítése elsősorban fegyverrel és kutyával végzendő. A kötelezően alkalmazandó, élvefogó ládacsapdák használhatók a különböző nagyságú kisragadozókra. Mivel közöttük védettek is lehetnek, ezért ezt a munkát az illetékes természetvédelmi hatóságokkal egyeztetve kell elvégeztetni. A védett fajok esetleges eltávolítását, vagy gyérítését is e hatóság engedélyezheti.

 

III.2. Állománynövelés vad populációkra alapozva

 

Ha a fogolyállomány elég erős – sűrűsége meghaladja a 2 pld/km2 értéket – a dúvadszabályozás önmagában is eredményhez vezethet. Ezt fokozhatjuk az említett élőhely-fejlesztő munkával. Ebben az esetben nincs szükség kibocsátásra, a rendelkezésre álló anyagi forrásokat célszerűbb élőhely-gazdálkodásra fordítani. Megfelelő állománysűrűség mellett viszonylag gyors eredmények érhetők el. Alacsonyabb (2-5 pld/km2) állománysűrűségnél, vagy egyenetlen diszperziónál az eredmény lassúbb lesz. Ennek ellenére sokféle előny származik abból, hogy majd a jövőben természetes eredetű egyedekből áll állományunk. Sajnálatos módon az ország vadgazdálkodási egységeinek csak kisebb hányadán alkalmazható ez az egyébként igen eredményes módszer.

 

III.3.  Állománynövelés tenyésztett fogoly alkalmazásával

 

A fogoly tenyésztése – habár körülményesebb, mint más vadfajainké – megoldott. Sokféle, az adott vadászterület körülményeihez adaptálható technológia ismert és alkalmazható. A probléma eddig sem technológiai, hanem elsősorban genetikai jellegű volt. A fogolytenyésztő bázisok itthon és külföldön gyakran ugyanazt a vérvonalat tenyésztik, így a genetikai sokféleség egyáltalán nem biztosított. Sajnos a szabadterületi állományok egy része is „terhelt” a tenyésztett és kibocsátott foglyokkal. Arra jelenleg kicsi a lehetőség, hogy hazai, vad populációból származó törzsanyaggal dolgozzunk, bár egy-egy területünk természetes felfutása esetén ezt a lehetőséget is meg kell ragadnunk.

 

A Gemenc Zrt. Lenesi Fogolytelepe

 

A tenyésztés során támaszkodni kell minden, e munkában nagy tapasztalatot szerzett személy közreműködésére. Ilyen megfontolásokból alakítottuk ki Magyarország fogoly törzstelepét 2004/2005 folyamán a Gemenc Rt. Lenesi területén, mintegy 500 páros törzsállomány létesítésével, amelynek eredete fele-fele részben hazai és szlovéniai. A dúsítást a korábban megállapított géncentrumok környékén (Faragó, 1986) szükséges kezdeni, hogy a természetes populációkat egészítsük ki, növeljük területük nagyságát.

Az állományregenerációt célzó tenyésztés és kibocsátás költségeit központi (vadgazdálkodási és természetvédelmi) forrásokból szükséges finanszírozni. 

Azon vadgazdálkodók fogolygazdálkodását, amelyek vadászati célú fogolytenyésztést végeznek, a tulajdonosok üzleti alapon finanszírozzák. A működés e két formáját határozottan el kell választani egymástól.

 

III.3.1 Állománydúsítás repatriációval

 

Azon vadászterületen, ahol alacsony populációsűrűségben él a fogoly, nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy az elszaporodás egyik alapvető gátja maga a kis állománysűrűség. Ebben az esetben, élőhely-javítással önmagában nem biztos, hogy eredményt érhetünk el, ezért szükséges a populációsűrűség tenyésztett anyagból történő növelése. E munkát azonban minden esetben meg kell, hogy előzze:

  • legalább egy éves intenzív ragadozókontroll (varjúfélék, róka, kóbor kutya és macska)

  • megfelelő, egymással kapcsolatban álló élőhelyek hálózatának, főként fészkelő-helyeknek a kialakítása

 

Ne essünk abba a hibába, amit korábban fácánnál, fogolynál, de túzoknál is megtettünk, hogy a kibocsátott madarakat olyan környezetbe helyeztük ki, ahol vad fajtestvéreik sem tudtak megélni és elszaporodni. Az állománydúsítást legalább 2 évig meg kell ismételni a dúvadgyérítés és az élőhelyfejlesztés folytatásával együtt. Valamennyi kibocsátott madarat évenként eltérő színű lábgyűrűvel kell megjelölni, hogy a későbbiekben a túlélés arányát és az elvándorlást követni lehessen.

Hasznosításra csak kiterjedt állományregeneráció után, megfelelő fészkelő-állomány sűrűség mellett, az őszi állománynagyság ismerete alapján szabad gondolni. Ehhez az engedélyt a Vadászati Felügyelet adhatja meg.

 

III.3.2. A fogoly megtelepítése

 

Sajnos az ország jó néhány területéről gyakorlatilag kipusztult a fogoly. A terület átvizsgálása, élőhely elemzése megmutatja, hogy mi volt ennek az elsődleges oka. Csak olyan helyre telepítsünk újra foglyot, ahol az élettér arra alkalmassá válik akár a privatizáció következtében fellépő élőhely-szerkezet váltása, akár saját élőhelyfejlesztés révén. Az újratelepítés során, még az állománydúsításnál elmondott változatnál is gondosabban kell eljárni, igaz, lényegében azonos módszerrel.

Tanácsos, hogy kezdetben mind a telepítés, mind a dúsítás esetében a vadgazdálkodási egység területének csak egy kisebb, mintegy 500 (-700) ha-os részét érintse a munka. Az élőhelyfejlesztés itt is elég gondot okoz. A dúvadszabályozást viszont a környező, teljes vadászterületen el kell végezni.

 

IV. Kutatások

 

IV.1. Biológiai alapkutatások

 

A biológiai alapkutatások közül azokat kell előtérbe helyezni, amelyek elősegítik a faj védelmét. A fogoly esetében három olyan kérdéskör van, amelynek ismerete rendkívül fontos: egyik az otthonterület nagysága, a másik a fogoly télvégi szétszóródása, illetve elvándorlása a természetes csapatokban, valamint a kibocsátás után, végül a halandóság és az azt okozó tényezők kérdése.

Mindezeket a kérdéseket egzaktul csak rádiótelemetriás vizsgálatok segítségével lehet megválaszolni.

Az otthonterület nagysága az év során állandóan változik, amit élőhelyek és azok változása nagyban befolyásolnak. E téren nyerhető új ismeretek az élőhelyfejlesztés tervezésében, hatékonyságának növelésében lesznek segítségünkre.

A szétszóródás elsődleges oka, hogy a fiatalok csak más csapatból választanak párt maguknak, ezért a csapatok felbomlásával együtt megindul a vándorlás. Erről szinte semmit sem tudunk. Pedig a ki-, vagy bevándorlás ismerete rendkívül fontos. Hová tűnik foglyaink egy része február után? A kibocsátott foglyok egy része ugyancsak útra kel. Olykor több km-es távolságban lelhetők fel újra. Az elvándorlás mértéke, tartóssága, esetleges visszavándorlás ugyancsak ismeretlen, de fontos kérdése a repatriációs munkának.

A halandóság mértékének és okainak megismerése ugyanilyen, s az előző kérdéssel együtt vizsgálandó feladat. Az okokra kizárólag ez a módszer világít rá, mert az adók az állat pusztulása után is működnek.

A rádiótelemetriás vizsgálatokkal folyamatos, pontos adatok nyerhetők anélkül, hogy az állatokat zavarnánk, vagy elpusztítanánk.

 

IV.2. Az élőhelygazdálkodás eredményeinek vizsgálata

 

Az állományfejlesztési munkák eredményességét, hatékonyságát, a fontosabb környezeti tényezőket csak rendszeres kutatómunkával lehet kimutatni és értékelni. A vizsgálatok során szerzett tapasztalatokat azonnal át lehet adni a gyakorlatnak, így azok gyorsan hasznosulnak. Az élőhelyek „fogoly-barát” jellegű átalakítása, a bekövetkező változások az ökológia vizsgálati módszereivel nyomon követhető. E téren kidolgozott és nemzetközileg is elfogadott kutatási metodika áll rendelkezésünkre, amelyeket hosszú évek során, az ország eltérő adottságú helyein alkalmaztunk már (Faragó, 1990, 1991, 1992). A populáció és környezetének változását az alábbi vizsgálatokkal mutatjuk ki:

 

  • a fogolypopulációk éven belüli (tavaszi, augusztusi) struktúrájának vizsgálata

  • a populáció és struktúrelemeinek többéves dinamikája

  • a mezei élőhelyek szerkezete és változása (élőhely térképezés, gyomosodás mértéke)

  • mikroélőhely- komplexek feltérképezése

  • makro-és mikroklimatikus viszonyok (csapadék, kemény telek hatása)

  • mezőgazdasági technológiák hatása (műtrágyázás, növényvédelem, betakarítás)

  • növényi és állati eredetű táplálékforrás tér-idő mintázata (gyomtársulások, ízeltlábú fauna)

  • predátor vizsgálata (fészektérképezés, csapdázás, gyérítés, stb.)

  • kisemlős zsákmányállatok dinamikája és annak hatása a ragadozók táplálékára (csapdázás)

  • együtt élő fajok, főként a konkurensek vizsgálata (egyéb madár-és emlősfajok)

 

E vizsgálatokat – mint említettük – a referencia területeken 2005-ig a soproni NyME Vadgazdálkodási Intézetében működő Magyar Fogoly Kutató Csoport végezte, s az elképzelések szerint – igaz más területeken és más megvalósulás mellett – hasonlóan történne.

 

IV.3. Tenyésztési és repatriációs kutatások

 

A fogolytenyésztés ma megoldottnak tekinthető Magyarországon. Nincs azonban olyan módszer – főként a nevelés területén – amelynél nincs jobb, nincsenek olyan takarmányok, amelyeknél kedvezőbb összetételűt ne lehetne összeállítani. A kutatásnak tehát három fő feladata kell, hogy legyen:

 

  • nevelési technológiák fejlesztése,

  • természetes táplálékhoz hasonló összetételű, a fejlődést és tollasodást elősegítő takarmányok kifejlesztése,

  • a kibocsátások (utónevelés) hatékonyságának növelése

 

A Lenesi Fogolytelep e munkákhoz eszményi lehetőségeket biztosít, karöltve néhány takarmány előállító céggel.

A kibocsátás ideje az állománydúsítás vagy telepítés egyik kulcskérdése az élőhely előkészítése mellett. Vizsgálatainkban erre is hangsúlyt szeretnénk fektetni, különösen a kamrázás mellett télvégi kibocsátás vs. nyárvégi/őszi kibocsátás mortalitás különbségei feltárására, amely végső soron a kibocsátási program eredményességének alapkérdése

 

IV.4. A vadászati nyomás vizsgálata

 

A Magyar Fogolyvédelmi Programnak nem titkolt célja, hogy a fajt olyan szintre hozza fel, amely lehetővé teszi a vadászati hasznosítását is. Mértékadó angliai vizsgálatok szerint kíméletes vadászat – azaz max. 10 pld/km2 kilövés – esetén a populáció csaknem ugyanúgy fejlődik, mint egy nem vadászott populáció. A hasznosítás tehát nem eleve kizárt.

Ez esetben is felmerülnek kérdések!

(1) Az őszi kibocsátás évében lőhető-e már, azaz hasznosítható-e egy labilis populáció?

(2) A télvégi kibocsátás évében lőhető-e már, azaz hasznosítható-e a helyhez kötődő populáció, az első fészkelés után vadászidényben?

(3) Megerősíti-e a populációt az 1-2-3 éves telepítés utáni hasznosítási tilalom, más szóval szükség van-e egyáltalán a vadászati tilalomra?

A vadászati hasznosítás területén erőteljes szemléletváltásra lesz szükség, azaz a mennyiségről a minőségi szemléletre kell áttérni. Ezt az élet ki fogja érlelni, hiszen a nyugati tendenciák is ebben az arányban hatnak.

Olyan vadászati módszereket kell bevezetni, megtanulni, amely az eredményes, ám kíméletes vadászatot helyezi előtérbe. Ezek kipróbálása, elterjesztése előzetes kísérletek nélkül ugyancsak felelőtlenség lenne.

 

V. Befejezés

 

A Magyar Fogolyvédelmi Program egyik féltett vadfajunk, a fogoly megmentését célozta és célozza meg a kutatás eredményeire alapozott gazdálkodással. A kutatási program Projectjeinek több mint egy évtizedes kutatási és gyakorlati eredményei megmutatták a módszerek minden erényét és hátrányát, mindenekelőtt a szűk keresztmetszeteket, mint a kritikus élőhelyi és állományviszonyok, valamint korlátos pénzügyi források, továbbá a hatósági ellenőrző munka limitáló tényezőként való fellépését.

A Programot nem lehet „csinálgatni”, mert nincs az a kutatás, ami a gazdálkodói szándékot és gyakorlatot helyettesíthetné, ellenkezőleg, a kutatások azonnal visszajelezték a vadgazda eltérő motivációit, változó gazdasági helyzetét, gazdálkodási prioritásainak megváltozását, a személyi változások indukálta koncepcióváltásokat, elkötelezettségbeli eltéréseket.

Ott, ahol a gazdálkodó a munkát becsülettel elvégezte – lásd pl. Nagyszénás Project, LAJTA Project – az eredmények azonnal jelentkeztek. A beavatkozások nem csak a fogolyállomány növekedését, hanem a vele együtt élő fajok állománygyarapodását is hozták, mivel a dúvadgyérítés és az élőhelyfejlesztés a mezei nyúl, a vad fácán és a mezei őz populációira is jótékony hatással volt, nemkülönben a velük egy élettérben élő védett fajokra, mint amilyen a túzok, vagy a fürj.  De még az ilyen „mintagazdálkodóknál” is bekövetkeztek fiaskók a rendszerváltoztatás évtizedének előre nem látható környezeti, de főként szocio-ökonómiai „bakugrásai”, kiszámíthatatlansága, bizonytalansága miatt.

A Program új évtizedében ezekre mindenképpen ügyelni kell, amit a konszolidáció – tisztultabb földtulajdon viszonyok – elősegíthetnek, de a 2007 évi újbóli vadászterület felosztás hátráltathat.

A kutatás legnagyobb tanulsága mindenképpen az volt, hogy csak tartamos vizsgálatokkal (long-term monitoring) lehetett a fenti megállapításokat megtenni. Minden gazdálkodási beavatkozás hatáselemzés nélkül általában téves következtetéseket eredményez, ami pedig a források felhasználásának alacsony hatékonyságát jelenti.

Ezzel indokolhatjuk, hogy a program mellé rendelt kutatásokat a jövőben hasonló hatékonysággal folytatni kell, nemkülönben azért, mert – az helyenkénti nem pozitív kifejlet ellenére – a kutatási program Európa-szerte ismert és elismert lett.

 

 

Fogolykutatásainkról eddig az alábbi publikációk jelentek meg, illetve idézett összefoglaló munkákban történt meg ismertetésük

 

Falidi, Cs. és Faludiné BLickle., B. (1999): Az ABÁDSZALÓK Project fogoly (Perdix perdix) populációjának és környezetének vizsgálata 1994-1997. Magyar Apróvad Közlemények 4: 1-123.

Faludiné Blickle, B. (2004): Az ABÁDSZALÓK Project fogoly (Perdix perdix) populációjának és környezetének vizsgálata 1998-2002. Magyar Apróvad Közlemények 8: 1-74.

Faragó, S. (1985): A meliorációs fásítások vadgazdálkodási hatásai. I. Nyár végi aspektus. Erdészeti és Faipari Tudományos Közlemények 1983 (2): 231-237.

Faragó, S. (1986): A fogoly (Perdix perdix Linné, 1758) Magyarországon. Nimród Fórum 1986. október: 1-18.

Faragó, S. (1986): Pernatá zver v Madarsku. Folia Venatoria 16.: 301-320.

Faragó, S. (1989): Die Gestaltung der Bestande des Rebhuhnes und die Lage dieser Vogelart in Ungarn im Jahre 1985. Common Partridge International Symposium Poland 85: 39-67.

Faragó, S. (1989): Vergleichende Untersuchung der Arthropoden-Nahrungsbasis an den Lebensstatten des Rebhuhnes in Ostungarn. Common Partridge International Symposium Poland 85: 235-242.

Faragó, S. (1989): A vetési varjú (Corvus frugilegus L., 1758) Nyugat-Magyarországon.  Savaria 17-18: 71-88.

Faragó, S. (1990): Vizsgálatok a szárnyasvad állati eredetű táplálékbázisáról mezőgazdasági környezetben Magyarországon I. A szárnyasvad tápláléka, a táplálékbázis vizsgálatok anyaga és módszere. Erdészeti és Faipari Tudományos Közlemények. 1989 (2): 153-192.

Faragó, S. (1990): Vizsgálatok a szárnyasvad állati eredetű táplálékbázisáról mezőgazdasági környezetben Magyarországon II. Mosonszolnok (Kisalföld). Erdészeti és Faipari Tudományos Közlemények. 1989 (2): 193-308.

Faragó, S. (1992): Vizsgálatok a szárnyasvad állati eredetű táplálékbázisáról mezőgazdasági környezetben Magyarországon III. Újkér (Nyugat-Magyarországi Peremvidék). Erdészeti és Faipari Tudományos Közlemények 1990 (1): 5-161.

Faragó, S. (1993): Vadon élő állatfajok fennmaradásának lehetősége mezőgazdasági környezetben Magyarországon. WWF-füzetek 4: 24 pp.

Faragó, S. (1994): Fogolypopulációk denzitás-növelésének lehetőségei ökológiai módszerekkel. In.: Palotás, G. (szerk.): Előadások és poszterek összefoglalója. I. Kelet-Magyarországi Vad- és Halgazdálkodási-, Természetvédelmi Konferencia, Debrecen: 138-141.

Faragó, S. és Jánoska, F. (1994): Védett madárfajok megőrzésének lehetőségei agrárkörnyezetben. In: Palotás, G. (szerk.): Előadások és poszterek összefoglalója. I. Kelet-Magyarországi Vad- és Halgazdálkodási-, Természetvédelmi Konferencia, Debrecen: 258-262.

Faragó, S. (1995): Mezei és vízi élőhelyfejlesztés. Egyetemi jegyzet, EFE-EK, Vadgazda Mérnöki Szak, Sopron, 225 pp.

Faragó, S. (1995): Apróvadpopulációk dinamikája és hasznosítása. Egyetemi jegyzet EFE-EK Vadgazda Mérnöki Szak, Sopron. 169 pp.

Faragó, S. (1995): Országos Fogolyvédelmi Program - Egy program nem csak a fogolyért. Madártávlat 2 (5): 7-8.

Faragó, S. (1996): Monitoring a szárnyasvad-gazdálkodásban. A Magyar Biológiai Társaság XXII. Vándorgyűlésén elhangzott előadások összefoglalói. Gödöllő, l996. július 1-2.: 21.

Faragó, S. (1996): Habitat management in agrarian environment - possibilitis for sustaining huntable and protected species in Hungary. In: Demeter, A. & Peregovics, L. (Eds.): Abstracts of International Conference on the Sustainable Use of Biological Resources. Budapest, August 26-29. 1996: 59.

Faragó, S. (1996): Vadászható faj a Vörös Könyvben. Nimród 84 (9): 8-11.

Faragó, S. (1997): Élőhelyfejlesztés az apróvad-gazdálkodásban. A fenntartható apróvad-gazdálkodás környezeti alapjai. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 356 pp.

Faragó, S. és Náhlik, A. (1997): A vadállomány szabályozása. A fenntartható vadgazdálkodás populációökológiai alapjai. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 315 pp.

Faragó, S. (1997): A Magyar Fogolyvédelmi Program. Gazdálkodás és kutatás. Magyar Apróvad Közlemények 1: 19-30.

Faragó, S. (1997): Az élőhely-szerkezet változása a mezőgazdasági termelés függvényében Magyarországon és hatása az elmúlt 100 évben az apróvad állományra. Magyar Apróvad Közlemények 1: 45-88.

Faragó, S. (1998): A Magyar Fogolyvédelmi Program első eredményei. In: Palotás, G. (szerk.): Előadások és poszterek összefoglalója. II. Kelet-Magyarországi Vad- és Halgazdálkodási-, Természetvédelmi Konferencia, Debrecen: 154-161.

Faragó, S. (1998): Habitat improvement of Hungarian partridge population (Perdix perdix): The Hungarian Partridge Conservation Program (HPCP). Gibier Faune Sauvage – Game and Wildlife 15 (1): 145-156.

Faragó, S. (1999): Természetközeli apróvad-gazdálkodás, igény a szemléletváltásra. In:  Solymos, R. (Szerk.): Természetközeli erdő- és vadgazdaság, - környezetbarát fagazdaság.  Az MTA Agrártudományok Osztálya Erdészeti Bizottsága, Budapest: 78-92.

Faragó, S. (1999): A Magyar Fogolyvédelmi Program monitorozó módszerei. Magyar Apróvad Közlemények 3: 5-13.

Faragó, S. (1999): Az 1993-1997 közötti meteorológiai viszonyok értékelése a fogolyállomány szempontjából. Magyar Apróvad Közlemények 4: 311-378.

Faragó, S. (Szerk.)(1999): Az apróvad-gazdálkodás stratégiai terve Magyarországon. Vadászévkönyv 2000: 112-146.

Faragó, S. (2000): Apróvad élőhelygazdálkodás szükségessége és lehetőségei alföldi területeken. In: Horváth, B. (Szerk.): Alföldi Erdőkért Egyesület Kutatói Nap 1998-1999. Tudományos eredmények a gyakorlatban, Baja-Kecskemét-Sopron: 107-113.

Faragó, S. (2000): Tudományos kutatás és oktatás a vadgazdálkodásban. In: Oroszi, S. (szerk.): A magyar vadászat ezer éve emlékülés kiadványa, MTA Budapest, Millenniumi Vadászati Bizottság: 65-76.

Faragó, S. (2001): Adatok a magyarországi mezei szárnyasvad fajok testméreteihez. Magyar Apróvad Közlemények 6: 97-112.

Faragó, S. (2001): Adatok a magyarországi mezei szárnyasvad fajok fészekalj nagyságaihoz és tojásméreteihez. Magyar Apróvad Közlemények 6: 113-132.

Faragó, S. (2001): Mezei szárnyasvad fajok vonulása Magyarországon, jelölt madarak megkerülése alapján. Magyar Apróvad Közlemények 6: 133-162.

Faragó, S. (2001): A Magyar Apróvad-gazdálkodók Egyesületének Programja. Sopron, 18 pp.

Faragó, S. (2001): Biotopverbesserung in der Ungarischen Niederwildwirtschaft. In: Holtsuk, Zs. (szerk.): Vorträge des Workshops „Wildfreundliche Nutzung von Flächenstillegungen”, Bonn, Oktober 5-6. 2001: 126-137.

Faragó, S. (2002): Tervezett ugar. Nimród Vadászújság 90 (1): 20-22.

Faragó, S. (2002): Vadászati állattan. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 496 pp.

Faragó, S. (2004): Az 1998-2002 közötti meteorológiai viszonyok értékelése a fogolyállomány szempontjából. Magyar Apróvad Közlemények 8: 255-307.

Faragó, S. és Pintér, I. (2002): A fenntartható természetközeli vadgazdálkodás feltételrendszere. In: Péterfalvi, J. (szerk.): X. Wood-Tech Erdészeti Szakmai Konferencia Előadása: 57-67.

Faragó, S. (2003): A fogolypopuláció komplex ökológiai vizsgálata. In: Facskó, F. (szerk.): Az Erdőmérnöki Kar Tudományos Konferenciájának Előadásai 2000. December: 91-99.

Faragó, S. és Buday, P. (1998): A LAJTA Project fogoly (Perdix perdix) populációjának és környezetének vizsgálata 1989-1997. Magyar Apróvad Közlemények 2: 15-151.

Jánoska, F. (1999): A HARKA Project fogoly (Perdix perdix) populációjának és környezetének vizsgálata 1993-1997. Magyar Apróvad Közlemények 3: 15-151.

Jánoska, F. (2003): A HARKA Project fogoly (Perdix perdix) populációjának és környezetének vizsgálata 1998-2002. Magyar Apróvad Közlemények 7: 3-86.

Jánoska, F. (2003): Erdősávok szerepe a természetvédelemben és vadgazdálkodásban. In: Barna, T. (szerk.): Alföldi erdőkért Egyesület Kutatói Nap 2003. Tudományos eredmények a gyakorlatban: 70-79.

Kőhalmy, T. és Faragó, S. (1997): A vadgazdaság és a vadgazdálkodás helyzetének értékelése és fejlesztésének iránya In: Solymos, R. (szerk.): Az erdő- és fagazdaság szerepe és fejlesztése. Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián "Agrártermelés az ezredforduló Magyarországán. MTA, Budapest: 159-187.

Mohácsi, S. (1999a): A SÁRSZENTMIHÁLY Project fogoly (Perdix perdix) populációjának és környezetének vizsgálata 1993-1996. Magyar Apróvad Közlemények 3: 153-238.

Mohácsi, S. (1999b): Az APAJ Project fogoly (Perdix perdix) populációjának és környezetének vizsgálata 1995-1997. Magyar Apróvad Közlemények 3: 239-312.

Mohácsi, S. (2003a): Az APAJ Project fogoly (Perdix perdix) populációjának és környezetének vizsgálata 1998-2002. Magyar Apróvad Közlemények 7: 87-196.

Mohácsi, S. (2003b): A Dunavecse Project fogoly (Perdix perdix) populációjának és környezetének vizsgálata 1998-2002. Magyar Apróvad Közlemények 7: 197-307.

Papp, S. (1999a): A DÉVAVÁNYA Project fogoly (Perdix perdix) populációjának és környezetének vizsgálata 1993-1997. Magyar Apróvad Közlemények 4: 125-222.

Papp, S. (1999b): A NAGYSZÉNÁS Project fogoly (Perdix perdix) populációjának és környezetének vizsgálata 1993-1997. Magyar Apróvad Közlemények 4: 223-309.

Papp, S. (2004a): A DÉVAVÁNYA Project fogoly (Perdix perdix) populációjának és környezetének vizsgálata 1998-2002. Magyar Apróvad Közlemények 8: 75-163.

Papp, S. (2004b): A KONDOROS Project fogoly (Perdix perdix) populációjának és környezetének vizsgálata 1998-2002. Magyar Apróvad Közlemények 8: 165-253.

Potts, D. & Faragó, S. (2000): Partridges in Hungary, 1922-1933. In: Faragó, S. (Szerk.): Perdix VIII. Proceedings of an International Symposium on Partridges, Quails and Pheasants in the Western Palearctic and Nearctic, Sopron, Hungary, 26-29 October 1998. Magyar Apróvad Közlemények 5: 267-290.

 

 

vissza a lap tetejére