„VENARI NECESSE EST”   –   „VADÁSZNI PEDIG SZÜKSÉGES”

 

 

Prof. Dr. Kőhalmy Tamás

(1936-2003)

ny. intézetigazgató egyetemi tanár életrajza

 

 

Kőhalmy Tamás Professzor a Fejér megyei Sárosdon született 1936. február 16-án idősebb vitéz Kőhalmy Tamás általános iskolai tanító harmadik gyermekeként. Természetszeretetét és a vadászat iránti érdeklődését apjától örökölte, aki néhány társával együtt bérelte a Mezőföldön fekvő kis községük határának egy részét.

 

Az erdészettel egészen korán, az általános iskola elvégzése után került kapcsolatba. Két éven keresztül fizikai munkát végző erdészgyakornok volt 1950-1952 között a Székesfehérvári I. Erdőgazdaság, Sárosdi Üzemegységénél. Ezt követték erdészeti tanulmányai, amelyek alatt erdész-technikusi oklevelet szerzett a Soproni Erdészeti Technikumban (1955), majd erdőmérnöki oklevelet a Soproni Erdőmérnöki Főiskolán (1960).

 

Tanulmányai elvégzése után a Kaposvári Erdőrendezőségnél töltötte le a kötelező erdőrendezői gyakorlati időt (1960-1961), majd apróvadas vadászati előadó volt (1961) a Mezőföldi Erdőgazdaságnál (Székesfehérvár). 1962-től a Balaton-felvidéki Erdőgazdaságnál (Veszprém) és annak jogutódjánál a HM Veszprémi Erdőgazdaságánál dolgozott a Zirci Erdészet fahasználati műszaki vezetőjeként (1962-1965). Később a központba került fahasználati előadói munkakörbe (1966). Felügyeleti hatóságon belüli áthelyezéssel került a HM Budapesti Erdőgazdaságának Lovasberényi Erdészetéhez erdészetvezetői pozícióba (1967-1968). Gyakorlati tevékenységének utolsó állomásán több mint nyolc évet (1968-1976) töltött Baján, mint a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság vadászati osztályának vezetője. Ilyen minőségben vett részt az 1971-es budapesti Vadászati Világkiállítás előkészítésében, többek közt a mongol kiállítási pavilon anyagának válogatásával és kialakításával. Ennek köszönhetően – 1971 és 1996 között – összesen kilenc alkalommal járt hivatalos állami kiküldetéssel Mongóliában, mint vadgazdálkodási feltáró expedíció tagja, illetve vezetője. Az ázsiai országban szerzett tapasztalatok, tudás eredményeként nemzetközileg elismert vadászati szakértője volt az ázsiai földrésznek.

 

A gyakorlatban eltöltött időszak alatt is szoros kapcsolatban állt az Erdészeti és Faipari Egyetemmel, főként annak Vadgazdálkodási Tanszékével, ahol Bencze Lajos Professzor irányításával egyetemi doktori címet szerzett. Sikeresen megvédett értekezésének címe: „A hidrológiai viszonyok szerepe vadállományunk környezeti kapcsolataiban” volt.

 

Részben e kapcsolat eredményeként egy meghirdetett pályázatra jelentkezve 1976-ban elnyerte az Erdészeti és Faipari Egyetem Vadgazdálkodási Tanszékének tudományos főmunkatársi álláshelyét. Bencze Lajos nyugdíjazása után tanszékvezető egyetemi docensi kinevezést kapott 1979-ben, miután megvédte „A főbb környezeti tényezők értékelése a mongol vadgazdálkodásban és hatásuk a nemzetközi együttműködésre” című kandidátusi értekezését.

 

Az 1993-ban sikeresen megvédett akadémiai doktori értekezésének címe: „A faállománytípus csoportok cserjeszintjéből felvehető téli vadtakarmány korosztályok szerinti dinamikája”. Az 1996-ban bevezetett új oktatói követelményrendszernek megfelelve az egyetem elsőként habilitált oktatója lett. E feltételek teljesítése után 1994-től egyetemi tanári kinevezést kapott.

 

Szaktudásának nemzetközi elismerését jelentette, hogy a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanácsnak (C.I.C.) 1987-től bejegyzett szakértője, 1991-től a magyar delegáció tagja és 1996-tól haláláig ugyanezen szervezet Európa-Ázsia Nagyvad Bizottságának alelnöke lett.

 

Több hazai szakmai és tudományos testület tagjává és tisztségviselőjévé választották. A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Erdészeti Bizottságának tagja, a Vadgazdálkodási Albizottság elnöke volt. Tagja – korábban elnöke – volt a VEAB Vadgazdálkodási Munkabizottságának, az OMVV Egyesületi Tanácsának, a Vadászati Kulturális Egyesületnek, az Országos Erdészeti Egyesületnek, a Millenniumi Vadászati Bizottságnak, tagja, egy-egy ciklusban alelnöke, majd elnöke volt az Országos Vadgazdálkodási Tanácsnak, bejegyzett szakértője volt az Igazságügyi Szakértői Kamarának, tagja volt az Országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Társaságnak, kuratóriumi tagja a Vadászati Irodalomért Alapítványnak, valamint a MAVAD Vad- és Természetvédelmi Alapítványnak.

 

Munkájának elismeréseként többször részesült kitüntetésben. Két esetben vállalati, egyben miniszteri Kiváló Dolgozó elismerést kapott még gyakorló erdőmérnök korában. Tulajdonosa volt a Vad- és Természetvédelmi Díjnak, a Pro Silva Hungariae Díjnak, a Nimród Emlékéremnek, a Hubertus Kereszt Arany Fokozatának, a Bársony István Emlékéremnek, a Magyar Nemzeti Vadászrendnek és a Köztársasági Arany Érdemkeresztnek.

 

Termékeny szép- és szakíró is volt. Írásos anyagainak száma 289, amelyek között találunk könyvet és könyvrészletet (10), értekezést (3), egyetemi jegyzetet (7), szakcikket, recenziót, megemlékezést (122), kutatási jelentést (50), bírálatot (88) és lektorálást (9) egyaránt. Írásos publikációiból 21 jelent meg idegen nyelven, főleg németül.

 

Szakmai értékük folytán külön kiemelésre érdemesek könyvei és egyetemi jegyzetei. Könyvek: Vadgazdálkodás. 1990; A vadászterület berendezései. 1991; Vadászati enciklopédia (szerkesztő és társszerző) 1995; Ötven vadász emlékei 1. (társszerző) 1995; Ötven vadász emlékei 3. (társszerző) 1996; Vadászálmok Mongóliában. 1997; Ötven vadász emlékei 5. (társszerző) 1998.; Korbecslések szarvastól a siketfajdig. 1999; Tizenkét holdtölte. 2000. Egyetemi jegyzetek: Vadgazdálkodástan I. EFE. Sopron 1984; Vadgazdálkodástan II. EFE. Sopron 1984; Vadászat és Vadgazdálkodás (ukrán nyelven, társszerző) Kijev 1993; Erdei élőhelyfejlesztés. EFE. Sopron 1995; Vadászatszervezés. EFE. Sopron 1995; Vadbefogás, vadtelepítés. EFE. Sopron 1995; Vadászati ökonómia. EFE. Sopron 1996; Vadászattörténet. NyME. Sopron 2002. Kedvelt időtöltése a vadászaton kívül az utazás, a kertészkedés és a fafaragás volt.

 

Prof. Dr. Kőhalmy Tamás a Nyugat-magyarországi Egyetem Vadgazdálkodási Intézetének (korábban Tanszékének) 21 éven keresztül vezetője, igazgatója, iskolateremtő tanáregyéniség volt, erdő- és vadgazda mérnökök generációit oktatta a vadgazdálkodás tudományára. Nevéhez fűződik a Vadgazda Mérnöki Szak Soproni és Csíkszeredai Tagozatainak alapítása, a Vadgazdálkodási Doktori Alprogram majd Program megalapítása – mindkettő elsőként Magyarországon. Intézetigazgatóként és két cikluson keresztül az Erdőmérnöki Kar dékán-helyetteseként meghatározó személyisége volt a Kar fejlődésének. Hazai és nemzetközi szaktekintélye sok hívet szerzett tudományterületének, a Nyugat- magyarországi Egyetemnek (korábban Erdészeti és Faipari Egyetem, Soproni Egyetem) és Sopron városának.

 

A 2003-ban felismert gyilkos kórral szemben Ő is – s mi valamennyien, akik akartuk, hogy meggyógyuljon – tehetetlenek voltunk. Szíve 2003. szeptember 10-én, életének 68. évében megszűnt dobogni. Nagy részvét mellett, családtagok, kollégák, barátok, tanítványok, a magyar erdész-vadász szakma képviselői vettek Tőle utolsó búcsút 2003. szeptember 18-án Sopronban, a Szent Mihály temetőben. A díszlövések és az erdészhimnusz hangjai közben behantolt sírt a tisztelet és szeretet koszorúinak tucatjai borították virágba.

 

Az impozáns életpálya mellett számunkra – munkatársai és barátai számára – mégis elsősorban megértő vezető, segítőkész tanár, a tudás kifogyhatatlan tárháza, művelt, széles látókörű, humanista ember és igaz, jó barát volt. Intézetünk már soha nem lesz olyan, mint akkor volt, amikor köztünk munkálkodott, tanított, alkotott. Családja, egyetemi és intézeti munkatársai mellett őrzik emlékét tanítványai itthon és Erdélyben, akiket mindig a vad tiszteletére, a vadászat szeretetére, hivatástudatra és emberségre tanított.

 

 

Prof. Dr. Faragó Sándor

intézetigazgató, egyetemi tanár, rektor

 

vissza a lap tetejére