intézetünk... felvételizőknek kezdőlap www.UNI-SOPRON.hu

Oktatás
 
Kutatás
 
Kiadványaink
 
Munkatársak
 
Infrastruktúra
 
Elérhetőségek
 
Partnerek
 
Linkek
 

 



A Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet elődje a Vadgazdálkodási Tanszék 1969-ben alakult – első önálló felsőfokú vadgazdálkodási oktatási intézményként hazánkban – az egykori Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karán. A tanszékalapítással kiteljesedett a vadászati-vadgazdálkodási oktatás mára 200 éves története Egyetemünkön. Az idők folyamán mind az Egyetem, mind a tanszék szervezeti átalakulásokon, következésképpen névváltozásokon ment keresztül, melynek eredményeként Intézetünk napjainkban a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának egyik szervezeti egysége.

 

Intézetünket – ahogy évszázadok óta az Erdőmérnöki Kar egészét – a kutatások, az oktatás és a gyakorlat egysége jellemzi. Alapfilozófiánkat az alábbi pontokban összegezhetjük:

·    saját releváns kutatási élmények és eredmények nélkül nincs hiteles és hatékony oktatás.

·    a kutatásnak és az oktatásnak mindig szolgálnia kell a gyakorlatot, a magyar vadgazdálkodást és vadászatot.

·    munkánkban a „bölcs gazdálkodás” alapú ökológiai szemlélet vezet bennünket, ami az ágazati (erdő-, mezőgazdálkodás, természetvédelem) érdekek figyelembevételét is feltételezi

·    tevékenységünket nemzetközi térségben is elhelyezzük és nemzetközi mércéknek is megfeleltetjük.

 

Oktatásunk a gerinces állattan, a vadbiológia és a vadgazdálkodás, valamint a mezőgazdasági ismeretek legkülönbözőbb területeit érinti a még folyamatban lévő hagyományos képzésekben (mérnök, okleveles mérnök), a BSc. alapszakokon, nappali és levelező tagozatokon. Oktatunk különböző posztgraduális stúdiumokon (szakirányú továbbképzés). Intézetünknek önálló vadgazdálkodási PhD doktori programja van. Tanulmányi idejük végeztével a hallgatók szakdolgozatokat, diplomamunkákat, disszertációkat készítenek.

 

Kutatásaink vagy gerinces zoológiai, vadbiológiai témájú alapkutatások, vagy a fenntartható vadgazdálkodást megalapozó, a gyakorlat számára is hasznosítható alkalmazott kutatások. Mindehhez a legkiválóbb hazai vadgazdálkodókat és természetvédelmi szervezeteket sikerült partnerként megnyerni.

 

A kiterjedt és hatékony oktatási, valamint kutatási tevékenység záloga részben 15 fős munkatársi gárdánk, részben kiváló infrastrukturális feltételeink. Utóbbiak 3000 kötetes intézeti könyvtárban, gerinces gyűjteményekben (madár és emlőspreparátumok, csont- és tojásgyűjtemény), fegyvertárban, jelentős alapterületű, diorámákkal színesített múzeumunkban, preparatóriumban, anatómiai- és állategészségügyi laboratóriumban, három kutatóházban (Soproni-hegyvidék, Fertő-tó, Mosonszolnok-Irénmajor), számítógépparkban és 4 terepjáró autóban öltenek testet.

 

 

Vadászati oktatás és intézménytörténet Selmecbánya-Sopron

 

Közel 30 évvel az erdészeti felsőoktatás kezdete – 1808 – előtt Bajorországból Selmecbányára érkezett vadásztanítónak Johan Adam Wentzel. Oktatásáról sajnos semmi dokumentum nem maradt fenn. Néhány éves ottani működése után már Somogy erdeiben tűnt fel – Selmecen készíttetett különleges puskájával – mint neves fővadász.

 

A felsőfokú erdészszakemberek képzését biztosító Erdészeti Tanintézetet alapító Wilckens Henrik Dávid 1808-as első tantervében már „Erdészeti vadászattan” című fejezetet találunk. Érdekességként megemlíthető, hogy – keménykezű vadász mivoltára utalva – a következőket írja: „… A rajzok és térképek készítését illetőleg nem titkolom el, hogy a vadászoktatás folytán testileg képtelennek érzem magamat annak gyakorlására”.

Három év múlva – 1811-ben – pedig már rendes tárgyként „Vadászati mellékhasználatok” című tárgyat hallgattak az intézet diákjai a harmadik szemeszterben.

Wilckens utóda 1842-ben Feistmantel Rudolf lett, aki 1865-ig oktatta a vadászatot is. A korabeli tanrendekből láthatóan a vadászati diszciplína is megérezte azt a – korra jellemző – felfogást, hogy az erdészetre elsősorban a bányák faszükséglete miatt kell gondot fordítani. Így az 1896-ig lezajlott 60 évről azt mondhatjuk, hogy annak első felében a vadászattan oktatása jelentős fejlődésen ment át, majd a közepes szinten állandósult. A visszafejlesztésről szó sem lehetett volna, hiszen pl. a bécsi pénzügyminisztérium két rendelettel is megszabta „Az 1865-ben kezdődő tanév óraterve” 7. száma alatt, hogy a „Vadászattan”-t, heti 2 óra előadással és 2 gyakorlattal az első szemeszterben kell oktatni. A tárgy előadója 1865-1868 között Belházy Jenő erdőgyakornok-helyettes, segédtanár volt.

Az 1868/69-es tanterv wagner Károly (a Tanintézet vezetője) vérfrissítési jegyeit viselte magán. A heti összesen 27 órából annak 25%-a, azaz 4 óra vadászatra volt fordítható. A tárgy előadója – először Illés Nándor irányításával (1868-1873), majd később (1873-1895) önállóan – Szécsi Zsigmond volt. 1872 után lövészeti gyakorlattal egészült ki a tananyag, majd ugyancsak SzécsiMezőgazdasági enciklopédia”-t, 1871-től pedig „Haltenyésztési ismeretek”-et is oktatott.

Az Akadémiának a Selmecbánya melletti Kisiblye térségében ún. tanterülete is volt, amelyről a korabeli dokumentum az alábbiakat rögzítette: „…1867-ben, az akkoriban fennállott selmecbányai erdőhivatal kezelése alól kivéve, a magyar királyi erdőakadémia rendelkezésére bocsáttatott oly czélból, hogy a birtokhoz tartozó erdők és rétek, mint az elméleti ismereteke kiegészítését képező alkalmas tárgyak, a gyakorlati oktatás színteréül szolgáljanak… A halászati és vadászati jogot az erdőakadémia gyakorolja… A lövészet, vadászat, halászat, tenyésztés és mezőgazdaság gyakorlati elsajátítását tetemesen megkönnyíti a birtok területén bevezetett czéllövőház, felállított vadetetők, sónyalatók, fogóeszközök, vastőrök stb…. A vadállomány ápolására nagy gond fordíttatik… A vadászat, mely az akadémia által tisztán csak gyakorlati czélból  űzetik, a jelentéktelen vadállománynál fogva számba vehető jövedelmet nyújthat, minél fogva az elejteni szokott vad az ifjúság nagyobb serkentésére, a részt vevő vadászok között, mint közös zsákmány szokott szétosztatni…

Közvetlenül a XIX. és XX. század fordulóján (1895-1903) Csiby Lőrinc erdőmester-helyettes adta elő a „Vadászattan”-t, a „Fegyvertan”-t, a „Halászattan”-t és a „Mezőgazdasági enciklopédia”-t. Oktatásához jelentős szemléltető anyagot gyűjtött, elődeivel együtt kialakított vadászati szertárunk 1896-os leltára 479 tételt tartalmazott.

Az 1903. évi „Vadászat és fegyvertan” c. jegyzeten már Rutényi Károly nevét találjuk. Az igen jó szemléltetésű tankönyv végén a szerző a forrásmunkákat is feltüntetett.

Téglás Károly 1903-1907 között volt a tárgy előadója. 1907-ben közzétett jegyzetében a nagyvadállomány kezeléséhez már koreloszlási javaslatokat találunk, vadaskerti berendezéseket ismerhetünk meg, és ma is helytálló szakmai alaptételeket olvashatunk. Az ágazatok összhangjáról például az alábbiakat írta: „…a vadgazdaság fejlesztésének a célszerűség és okszerűség követelményei szerint kell történnie, vagyis akként, hogy ott, ahol a vadgazdaság a viszonyokhoz képest célszerűen csak mellékhaszonvétel gyanánt gyakorolható, fejlesztése nem lépje túl azt a határt, melyen túl a mező- vagy erdőgazdaság fő céljának elérését veszélyezteti”.

1904-ben a „Vadászat és fegyvertan” a IV. évfolyam őszi szemeszterére került heti 3 elméleti és 4 gyakorlati órával.

A vadászati oktatásunknak is lezárult egy korszaka, amikor a trianoni békediktátum által Csehországnak ítélt Felvidékről, a Főiskola 1919-ben Sopronba költözött. Az oktatás soproni elindítása és Roth Gyula professzor elévülhetetlen érdemű tevékenysége elválaszthatatlan egymástól. Alig került az Alpokaljára az intézmény, Roth Professzor 1922 februárjában máris gyakorló vadászterületért folyamodik a miniszterhez. Meg is kapta hosszabb késedelem nélkül, hiszen ugyanazon év szeptemberében már a Rektori Hivatalnak írt a vadállomány védelméért, kérve „az engedély nélkül vadászó hallgatóság megzabolázását” (a háborúviselt hallgatóknál sok fegyver volt).

A két világháború közötti időszakból említésre méltó reformterv volt az 1934-es, amikor az oktatási idő az erdőmérnökképzésben 9 szemeszterre növekedett. Ekkor a III. évben 1 elméleti órát kapott a „Halgazdálkodástan”, 2 gyakorlati órát pedig a „Lövészet” és a „Halászat”. A IV. évfolyamon a „Mezőgazdasági enciklopédia”, V. éven pedig a „Vadgazdaságtan” került előadásra, mindkettő 3+2 órában.

Roth Professzor neve 1922-1952 között 30 évig (!) fémjelezte a magas szintű vadászati-vadgazdálkodási oktatást Sopronban. 1952-1953-ban került Bencze Lajos – akkor még, mint ERTI kutató – először katedrára, de aztán 1953-1956 között – ugyancsak az ERTI Soproni Kísérleti Állomásáról – Witt Lajos erdőmérnök, állomásvezető oktatta a vadászati tárgyakat.

Witt Lajos 1956-ban sok oktatótársával és hallgatókkal együtt az emigránsok keserű kenyerét választotta, de a vancouveri University of British Columbia Soproni Erdészeti Karán (Sopron Faculty of Forestry) tovább oktatta magyar nyelven a vadászatot-vadgazdálkodást. E Karon 1957-1961 között 140 magyar erdőmérnök kapott BSc. fokozatú diplomát.

Intézetünk oktatástörténetének e kanadai ágát is magunkénak valljuk, s büszkék vagyunk arra, hogy egykori hallgatóink közül sokan lettek gyakorló vadászok, vadgazdák, a kanadai vadvilág őrzői.

A Forradalom bukása és Witt Lajos távozása után az újrainduló oktatáshoz reaktiválták Roth Gyula Professzort, aki 83 évesen is a vadászati oktatás szolgálatába állt, s három éven keresztül – 1956-1959 – még tartotta a vadászattani, vadgazdálkodástani órákat.

1957-ben Bencze Lajos visszatért Sopronba, az ERTI Állomásvezetését bízták rá. 1959-ben átvette a vadászati tárgyak oktatását Roth Gyula Professzortól, s 1963-ban az újonnan (1962-ben) alapított Erdészeti és Faipari Egyetem docensévé nevezték ki az Erdőműveléstani Tanszékre.

Az intézmény Sopronba kerülésétől, 1919-től, 1969-ig – azaz 50 éven keresztül – a vadászati tárgyak oktatását, gondozását mindig az Erdőműveléstani Tanszék állományából látta el egy hozzáértő, gyakorlati tapasztalattal is rendelkező lelkes szakember, ezért is kapott Bencze Lajos is e tanszéken álláshelyet. Egy időben a szervezeti egység neve is Erdőművelés-, Vad- és Halgazdaságtani Tanszék volt, amint az a korabeli bélyegzőn is látható.

Sok évtizedes munka elismerését hozta meg az 1969-es év minőségi változása, amikor az országban elsőként, önálló Vadgazdálkodástani Tanszék alakult az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karán. E szervezeti egység élén az első 10 évben – nyugállományba vonulásáig – Bencze Lajos professzor tanszékvezetőként állt. Az oktatott tárgyak nevei időközben ugyancsak változtak, „Vadászat és fegyvertan”, valamint „Vad- és halgazdálkodástan” lettek, és külön tárgy lett a „Mezőgazdaságtan” (amely aztán néhány év után ismét beépítésre került a „Vadgazdálkodástan”-ba). E tárgyak 2 szemeszteren keresztül – sokáig egyedül az országban, hiszen másutt ezek fakultatív tárgyak voltak – az erdőmérnök hallgatók számára kötelező penzumot jelentettek.

1971-ben a Tanszék hatalmas kiállító teremmel, fegyverszobával, preparatóriummal, és kutatószobákkal gyarapodott.

1979-ben Bencze Lajos Professzor nyugállományba vonult. A tanszékvezetői megbízatást a már 1976 óta Sopronban, a Tanszéken tudományos főmunkatársként dolgozó Dr. Kőhalmy Tamás nyerte el, aki egyetemi docensi címet is kapott.

Az 1980-as évek a jövő megalapozásának időszaka volt a Tanszék életében, a személyi állomány fiatalítása és a kutatómunka kiterjesztésével volt jellemezhető. Az 1990-es évek elején már Vadgazdálkodási Szakirányban is hallgathattak a diákok a meglévők mellé, további 8-10 vadászat-vadgazdálkodási szaktárgyat.

Már az 1960-as években felmerült az önálló vadászati felsőfokú oktatás megteremtésének az igénye. Ezt alapozta meg az 1968-ban az Erdészeti és Faipari Egyetem, valamint a Magyar Vadászok Országos Szövetsége (MAVOSZ) együttműködésével Sopronban elindított 2 éves felsőfokú vadgazdálkodási tanfolyam. A korabeli politikai kézi vezérlés azonban nem tette lehetővé az oktatás átalakítását önálló felsőfokú, graduális vadgazda képzéssé. Erre 20 évet kellett várni!

1993-ban az Erdőmérnöki Karon – elsőként az országban – 8 szemeszteres, főiskolai szintű, levelező Vadgazda Mérnöki Szak indult. Ugyanezen a szakon 1999-ben a Székelyföldön, Csíkszeredában is megkezdtük és 3 évfolyam számára, 2005-ig folytattuk a képzést.

1999 egyébként is fordulópontot jelentett oktatásunkban, hiszen az Erdészettudományi Doktori Program keretében vadgazdálkodási doktori (PhD) alprogramot akkreditáltak nálunk, Kőhalmy Professzor vezetésével, illetőleg a Tanszék – munkájának elismeréseként – Intézeti besorolást nyert az egyetemi hierarchiában, azaz megalakult a Vadgazdálkodási Intézet.

2001-ben Kőhalmy Professzor betöltötte 65. életévét, ami a Törvény szerint a vezetői megbízás felső korhatára. Az igazgatói pályázaton a vezetői stallumot Faragó Sándor egyetemi tanár nyerte el.

2002-ben nappali tagozaton is elindítottuk a Vadgazda Mérnöki Szakot, az első diplomákat 2005-ben adtuk ki.

Mindeközben készültünk a Bolognai-folyamat jegyében bevezetésre kerülő lineáris kétciklusú képzésre, s konzorciumi társainkkal együtt beadtuk a vadgazda mérnök BSc. szak alapítási dokumentációját, melynek elfogadása után szakindítási kérelemért is folyamodtunk. Ennek eredményeként 2006 őszén megkezdhettük az oktatást a vadgazda mérnök alapszakon (BSc).

Az alapszak elfogadásával egy időben megtörtént (gödöllői testvértanszékünkkel társulva) a vadgazda mesterszak (MSc) szakalapítása is, s azt a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) 2006-ban jóváhagyta. Ugyanez történt szakindítási kérelmünkkel is, így a közeljövőben elindítjuk Sopronban a vadgazda mesterkurzusokat is.

Mindeközben az Intézet új helyre költözött, saját előadóteremmel, laboratóriumokkal, új oktatói-kutatói, doktoranduszi szobákkal, gyűjteményhelyiségekkel és gyűjteményekkel bővült. 2006-ban épületünk tetőterét is beépítettük, így 3 szintes intézeti épületünkben tudjuk hallgatóinkat fogadni, az oktató-kutató munkát végezni.

A külső kutatóbázisainkat is fejlesztettük, hiszen a TÁEG Zrt.-vel való együttműködésben oktatási-kutatási célra használatban kaptuk Roth Gyula Professzor egykori hegyvidéki vadászházát. A Lajta-Hanság Zrt.-vel való több évtizedes oktatási-kutatási munkakapcsolataink eredményeként ugyancsak kétszintes kutatóházat kaptunk tartós használatra Mosonszolnok Irén-majorban. 2006-ban megépült, s 2007 tavaszán vehetjük birtokba az ERFARET keretében megvalósult Vadbiológiai és Természetvédelmi Kutatóállomásunkat a Fertő-tavon, Fertőrákosnál.

Intézetünk neve 2007. január elsejétől Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet nevet viseli, jelezve azt a széleskörű tevékenységet, amelyet munkatársaink a kutatás és az oktatás területén folytatnak.

 

Kiterjedt – itthon és külföldön egyaránt elismert – oktatási és kutatási tevékenységünk nem jöhetett volna létre, ha nem vettünk volna mindenkor mintát elődeink 200 éves történetünk során adott példájából.

 

A vadászattal, vadgazdálkodással foglalkozó tárgyak oktatói Selmecbányán és Sopronban, az Erdőmérnöki Karon:

 

Wilckens Henrik Dávid 1808-1842
Feistmantel Rudolf 1842-1856
Belházy Jenő 1865-1868
Illés Nándor 1868-1873
Szécsi Zsigmond 1873-1895
Csiby Lőrinc 1895-1903
Téglás Károly 1903-1907
Krippel Móric 1907-1922
Roth Gyula 1922-1952
  1956-1959
Bencze Lajos 1952-1953
  1959-1979
Witt Lajos 1953-1956
  1957-1961  (Vancouver)

 

A Vadgazdálkodási Tanszék vezetői:

 

Bencze Lajos 1969-1979
Kőhalmy Tamás

1979-1999

 

A Vadgazdálkodási Intézet igazgatói:

 

Kőhalmy Tamás 1999-2001
Faragó Sándor 2001-2006

 

A Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet igazgatói:

 

Faragó Sándor 2007-

 

 

Összeállította:

 

Prof. Dr. Faragó Sándor

intézetigazgató, egyetemi tanár, rektor

vissza a lap tetejére